nb1.hu

Csak kapufát lőtt, mégis van minek örülni az utolsó Kaposvárnál – videó

Az Újpest ellen kiesést érő gólt szerzett tavaly a kupában a tehetség.

Túl sok dolognak nem örülhetnek mostanában a Kaposvári Rákóczinál, hiszen az NB I sereghajtóra már-már reménytelen helyzetben várja az idény utolsó szakaszát.

Waltner Róbert alakulata 10 megszerzett pontjával az utolsó, 12. helyet foglalja el a tabellán, és kisebbféle csoda kellene a zöld-fehér klubnál, hogy az újonc ne essen vissza a másodosztályba.

Szűcs Lajos, a Rákóczi kapusedzője azt nyilatkozta korábban, hogy Kaposvárott előbb-utóbb beérik Waltner munkája, és hogy igenis jó szakmai tevékenység folyik a klubnál, arról egy saját nevelésű labdarúgója is példaként szolgál.

A Kaposvár színeiben ugyanis az OTP Bank Ligában először lépett pályára kezdőként Borbély Ákos, és 19 éves játékos kis híján góllal mutatkozott be az élvonalban.

A Magyar Kupában már többször is a kezdőcsapatban kapott lehetőséget a fiatal középpályás, de az Újpest FC ellen már az NB I-ben is átesett ezen Borbély.

A jelenleg 19 esztendős játékos a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián nevelkedett, és a vezetőedző jól ismeri a 2000-ben született játékost, hiszen Borbély tagja volt a Waltner Róbert által irányított U19-es gárdának, amely a 2016/2017-es szezonban megnyerte a másodosztályú bajnokságot.

A játékos az első csapatban az előző idényben mutatkozott be, először még csak a Magyar Kupában, ahol máris emlékezetesre sikerült az első gólja. A nyolcaddöntőbe kerülésért vívott találkozón Borbély a rendes játékidő hosszabbításában, továbbjutást érő gólt fejelt az Újpestnek.

Kaposvári Rákóczi FC – Újpest FC 1-0

 

Ezt követően pedig már a Merkantil Bank Ligában is pályára lépett. Az idei szezonban kétszer kezdőként, illetve ugyanennyiszer csereként jutott szóhoz a Magyar Kupában, míg az NB I-ben háromszor csereként kapott lehetőséget. Az Újpest FC elleni hazai bajnokin azonban már az első percttől megkapta a bizalmat.

"Ákos nagyon jól dolgozik hétről-hétre – mondta a labdarúgóról Disztl László, a Kaposvár szakvezetője, a kaposvár klubhonlapnak. A legutóbbi mérkőzésen, amikor pályára lépett jó teljesítményt nyújtott, így az Újpest ellen megkapta a lehetőséget. Bíztunk a gyorsaságában és a lendületében, ez kis híján bejött, hiszen kapufát lőtt. A gól szép bemutatkozás lett volna az NB I-ben."

A fiatal játékos legközelebb Székesfehérvárott, a Vidi ellen növelheti élvonalbeli meccseinek számát.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC