nb1.hu

Forradalmi újítást jelentettek be a 2020-as Eb-ről

Budapesten három mérkőzést rendeznek.

Az UEFA közleménye szerint egy freestylerek főszereplésével forgatott, különleges trükköket felvonultató kedvcsináló videóval harangozza be az UEFA 2020-as Eb kabalafiguráját.

 

Az UEFA átlépi az eddig megszokott határokat a 2020-as Európa-bajnokság kapcsán már azzal is, hogy a tornának Európa szerte 12 rendező város ad helyet. Most a “Te Mozdulatod” kampány beharangozó videójával az európai labdarúgás vezető szervezete azt is egyértelművé teszi, hogy újra kívánja definiálni a kabalafigura eddig megszokott szerepét azzal, hogy összeköti azt a freestyle és az utcai football kultúrájával.

A bevett, életnagyságú kabalafigurák rajongói sem csalódnak majd, ugyanakkor a beharangozó videóban egy sor lenyűgöző trükk is látható egy csapat freestyle-ostól és utcai focistától. A videó végén az is egyértelműen kiderül, hogy az új kabalafigura egy látványos esemény keretében a hónap végén, az Eb- selejtezők kezdetekor mutatkozik majd be. A részleteket egy lélegzetelállító esemény keretében, a Johan Cruyff Arenában leplezik majd le március 24-én, a Hollandia–Németország Eb-selejtező felvezetésének keretében.

 

A kabalafigurák 1980 óta szerves részét képezik minden Európa-bajnokságnak – akkor Pinokkió volt az olaszországi kontinenstorna kabalafigurája. A 2020-as Európa-bajnokságra az UEFA egy egyedi és interaktív kabalafigurával készül, amely tükrözi a fiatal rajongók szenvedélyét a freestyle, az utcai foci és a hagyományos, 11 a 11 elleni foci iránt.

A döntés – miszerint a kabala a Johan Cruyff Arénában kerüljön bemutatásra –, tiszteletadás a sport egyik legfényesebb csillagának emléke előtt, maga a 2020-as Európa-bajnokság pedig a labdarúgás és a freestyle szerelmeseit hozná össze egy nagy közös ünnepre.

 

Fotók: UEFA – sajtóközlemény

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC