nb1.hu

Dárdaiék jelenthetik a volt Fradi edző regnálásának végét

Egyre mélyebbre süllyednek.

Megmentőként érkezett Thomas Doll, a Fradi volt vezetőedzője a Hannoverhez, hiszen korábban a Hamburggal és a Dortmunddal is tett csodát, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az ő kinevezése sem hozta a várt eredményeket. Egyedül a Nürnberget sikerült legyőzniük második meccsé, azóta viszont sorra jöttek a vereségek, szám szerint 9 beleértve a válogatott szünetben lejátszott másodosztályú Bielefeld elleni óriási zakót. Jelenleg, nem meglepő módon, az utolsó helyen állnak13 pontra a bentmaradástól. A vezetőség már korábban is jelezte, hogy úgy érzik, Doll sem tudja kihozni a játékosokban rejlő potenciált, de úgy tűnik végleg elfogyott a türelem, így ha a Hertha ellen kikapnak, ő lehet a következő Bundesliga edző Dárdai után, akinek bejelentik távozását. 
 
A napokban előrehozta a klub vezetése volt játékosuk, Jan Schlaudraff munkába állítását is, aki a sportigazgató mellett fog dolgozni. Eredetileg júliusban kezdett volna, de jobbnak látták, ha már most elkezdik a jövő tervezését.
 
Doll egyébként nyugodtan nyilatkozott a mérkőzés előtt. Elmondta, nagyon kíváncsi lenne, egy győzelem milyen hatással lenne a csapatra, mi fejlődne, milyen energiák szabadulnának fel a következő hetekben. Azt is kijelentette, nem látja úgy, hogy bárki feladta volna, sőt kijelentette, a nehéz időszak ellenére élvezi a munkát a csapat élén. Itt az idő, hogy bizonyítsanak.
 
Jan Schlaudraffról is kérdezték. Elmondta, hogy többször is beszélnek, minden nap ott van, mert képet akar kapni a csapatról. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC