nb1.hu

Magyarország-Wales: a gólszerző reakciója

Pontosan megfogalmazta, hol járunk.

A fegyelmezett játéknak és a magyar labdarúgó-válogatott csapatként mutatott teljesítményének tulajdonítja a Wales ellen aratott kedd esti 1-0-s győzelmet a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtező gólszerzője, Pátkai Máté.
 
A MOL Vidi FC középpályása a mérkőzés után azt mondta, Marco Rossi szövetségi kapitány – aki eltiltás miatt nem ülhetett le a kispadra – azt kérte a futballistáktól, hogy végig fegyelmezetten játsszanak.
    

null

null

"Nem akartuk megengedni a walesieknek, hogy kibontakozzanak, mert nagyon gyors játékosaik vannak, és ha őket hagytuk volna futni, akkor nagy bajba kerülhettünk volna" – mondta Pátkai, hangsúlyozva: "mindent elmond" a válogatott teljesítményéről az, hogy kapott gól nélkül hozta ezt a meccset, s az ellenfélnek csupán egy nagy gólszerzési lehetősége volt a 90 perc alatt.
    
"Négy mérkőzés után kilenc ponttal a csoport élén állni nyilván nagyon jó, de még csak félúton vagyunk, semmi nem dőlt el, a következő négy meccs sem lesz könnyebb, mint az előző négy, a szlovákok elleni hazai összecsapás pedig ha nem is sorsdöntő, de kiemelten fontos találkozó lesz" – összegzett Pátkai.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC