nb1.hu

Magyar Kupa: történelmet írhatnak Böde Dánielék – előzetes

424 nap után tért vissza a paksi játékos.

Szerdán kialakul a legjobb 8 mezőnye a Magyar Kupában. A Paks a Pécs testén keresztül juthat a negyeddöntőbe. A Tolna megyeiek az első meccsen 2-1-re diadalmaskodtak. Amennyiben a paksiak megőrzik a fórjukat, történelmet írnak, hiszen a klub még nem szerepelt a sorozat legjobb 8 csapata között. Persze a pécsieket nem szabad leírni, a Baranya megyei klub futballistái már az odavágón is okoztak kellemetlen pillanatokat Osztermájer Gábor legénységének.

"Az előző mérkőzéséből kiindulva sok helyzetre, küzdelmes, kemény összecsapásra számítok. Egyáltalán nem lefutott a párharc. A Pécs egy jó csapat, és nem állnak be védekezni, valamint a támadásépítésekre is nagy hangsúlyt fektetnek. Ezektől független, hazai pályán, két idegenben szerzett góllal tovább kell jutnunk. Reméljük, legalább annyian kijönnek most is stadionunkba, mint szombatonként, ez sokat számít nekünk" – fogalmazott Haraszti Zsolt.

Magyar Kupa: meddig csodálhatjuk az NB III-as csapatokat? – ELŐZETES – NB1.hu

Szerdán folytatódnak a Magyar Kupa párharcai, kiderül, mely csapatok jutnak a legjobb 8 közé. III. Kerületi TVE-Dorogi FC A kupafordulót a III. Kerületi TVE-Dorog összecsapás nyitja szerdán 13 órakkor. Az "odavágón" a meccs elején 11-esből szerzett vezetést az NB III-as alakulat, de az egy osztállyal feljebb szereplő Dorog fordítani tudott, és végül magabiztosan, 4-1-re nyert.

Haraszti nagyon nehéz időszakot zárhatott le, hiszen 424 nap után térhetett vissza a pályára. A paksi játékos életét sérülés nehezítette. 

A múlt heti összecsapás krónikájához hozzátartozik, hogy a Pécs két büntetőt is elhibázott a második játékrészben. Előbb Tihanyi bombázott a kapu fölé, majd Rácz próbálkozása a felső lécen csattant. Egyébként az NB III-ban vitézkedő alakulat szerezte meg a vezetést Rácz találatával, de a Paks Kecskés és Sajbán góljaival fordítani tudott.

EMLÉKEZTETŐ:

Magyar Kupa, Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
PMFC – Paksi FC 1-2 (1-0)
Pécs, PMFC Stadion, 1800 néző. Vezette:
Antal Péter.
PMFC: Kovács – Sági, Gajág Rácz, Németh (Katona, 79.) – Grabant (Kónya, 60), Futó, Nikic, Hegedűs – Geiger (Szabó, 71.), Tihanyi. Vezetőedző: Vas László.
Paksi FC: Holczer – Osváth (Bor, 65.), Poór, Gévay, Kulcsár – Sajbán (Haraszti, 60.), Könyves, Kecskés (Szakály, 80.), Windecker, Báló – Böde. Vezetőedző: Osztermájer Gábor.
gólszerző: Rácz (37.), ill. Kecskés (54.), Sajbán (57.)

A szerdai program:

13.00: III. ker TVE (NB III)–Dorogi FC (NB II) (az első meccsen: Dorog-III. ker TVE 4-1)
17.30: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) (az első meccsen: Újpest-MOL Fehérvár 0-0)
18.00: Szombathelyi Haladás (NB II)–Budapest Honvéd (az első meccsen: Honvéd-Haladás 1-0)
18.00: Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC (az első meccsen: Mezőkövesd-Kaposvár 2-1)
18.00: ZTE FC–Lipót Pékség SE (NB III) (az első meccsen: Lipót Pékség-ZTE 3-1)
18.00: Paksi FC–Pécsi MFC (NB III) (az első meccsen: Pécs-Paks 1-2)
18.00: Puskás Akadémia FC–Békéscsaba 1912 Előre (NB II) (az első meccsen: Békéscsaba-Puskás Akadémia 0-3)
18.00: Dunaújváros (NB III)–MTK Budapest (NB II) (az első meccsen: MTK-Dunaújváros 3-0)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC