nb1.hu

Magyar Kupa: öt perc alatt sokkolta a Vidi a DVSC-t

A végén még jött a kegyelemdöfés.

 

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:

DVSC–MOL VIDI FC 0–3

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3400 néző. V: Iványi Zoltán

DVSC: Kosicky – Kinyik, Kusnyír, Pávkovics, Ferenczi – Varga K. (Szécsi, 63.), Tőzsér, Csősz, Bódi (Damásdi, 75.) – Haris, Zsóri (Takács T., 63.). Vezetőedző: Herczeg András

MOL Vidi: Kovácsik – Nego, Elek, Stopira, Tamás K. – Pátkai, A. Hadzic, Nikolov – Kovács I. (M. Scsepovics, 89.), Milanov (Huszti, 69.) – Futács. Vezetőedző: Marko Nikolics.

Gólszerző: Futács (66.), Elek (72.), Huszti (92. – 11-esből)

Továbbjutott: a Vidi, 4-0-s összesítéssel

 

A MOL Vidi csapata az utolsó huszonöt percben nyújtott kiváló játékának köszönhetően 3-0-ra verte idegenben a DVSC-t a Magyar Kupa elődöntőjének debreceni visszavágóján, így simán, 4-0-s összesítéssel jutott be a fináléba, ahol az ellenfele a Soroksár-Honvéd párharc győztese lesz.

 

A Lokinak is akadtak helyzetei a találkozó során, ám Kovácsik remekül állta a sarat a fehérváriak kapujában, a túloldalon pedig jött is a büntetés. A kinyíló hazaiakra "lecsapva" Futács lábbal, Elek fejjel volt eredményes, majd a meccs utolsó mozzanataként Huszti tizenegyesből talált be.

 

A Vidinek így a már-már elveszített bajnokság után maradt a kupa – kérdés, ehhez mit fognak szólni a soroksáriak/kispestiek májusban…

 

A gólok története:

 

0-1: 67. perc: Pátkai szerzett labdát a félpályánál, majd Futács-Kovács volt a labda útja, középpályásunk Milanovot ugratta volna ki, de egy védő lefülelte az átadást, Futács azonban megszerezte a labdát, és 20 méterről a bal alsóba bombázott.

0-2: 72. perc: GÓÓÓÓÓÓL! Huszti szögletét követően Elek emelkedett szinte a fellegekbe, és 5 méterről a hazai kapuba fejelt, ezzel valószínűleg eldőlt, hogy csapatunk idén Magyar Kupa-döntőt fog játszani május 25-én!

0-3: 90+2. perc: Huszti magabiztosan értékesítette a 11-est!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC