nb1.hu

"Hiba volt esélytelennek tartanunk a Fradit" – lapszemle

Kiemelten foglalkozik a spanyol sajtó a meccsel.

Az Espanyol 12 év után jutott be ismét európai kupa csoportkörébe, de aligha ilyen visszatérésről álmodoztak a kék-fehér csapat szurkolói – jelezte a sport365.hu. A Fradi bravúros pontszerzése után a nemzetközi lapok ezekkel a szalagcímekkel jelentek meg ma reggel:

„Rosszul indult a visszatérés az Espanyol számára” – La Vanguardia

„Későn ébredt az Espanyol, nem sikerült jól az európai visszatérés” – El País


Keserédes premier: hírdeti a spanyol lap.

Fotó: Sport365/ErdősGéza

Több spanyol lap, köztük a Mundo Deportivo is arról cikkez, hogy ugyan végig dominált az Espanyol, ennek ellenére nem sikerült otthon tartaniuk a három pontot.

„Egyetlen mérkőzést sem lehet félvállról venni, főleg nem az európai porondon.”

Az újság kiemeli azt is, hogy a csereként beálló argentin Campuzano remekül szállt be a mérkőzésbe, és több gólszerzési lehetősége is adódott.

„Vargas góljának köszönhetően legalább egy pontot megmentett a csapat. Összességében az Espanyol jobb volt ellenfelénél, de a rosszul sikerült első félidő miatt keserédes az Európa Ligában való debütálás.” – Marca

Csalódásként értékeli a Dario La Grada, hogy csupán döntetlent ért el az Espanyol labdarúgó csapata a Ferencváros ellen az El-ben. Ugyanakkor a spanyolok úgy vélik, a második félidőben mutatott teljesítmény miatt többet érdemelt volna az Espanyol a döntetlennél.

A lap kiemeli azt is, hogy nem elég papíron a csoport favoritjának lenni, az eredményekben is meg kell mutatkoznia ennek.

A spanyolok egyenlítő találatát szerző Matías Vargas nyilatkozott a lapnak, aki szerint a Ferencvárost hiba volt előzetesen esélytelennek tartani.

Hozzátette azt is, hogy a második félidőben már tudták uralni a játékot.


Tudtuk, hogyan reagáljunk a Fradi játékára a második félidőben! – Vargas

Fotók: Sport365/Erdős Géza

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC