nb1.hu

Gálázott az olaszok ellen az U18-as magyar válogatott!

Szenzációs első félidőt produkált Bene Ferenc csapata.

Magyarország-Olaszország 4-0 (4-0)
Magyarország: Kiss Ágoston – Huszti András (Lakatos Benjámin, 89.), Szűcs Kornél, Varju Benedek (Farkas Marcell, 89.), Kalmár Olivér (Körmendi Kevin, 89.) – Nyári Patrik, Kocsis Bence Máté (Szabó Bálint, 82.) – Skribek Alen (Hidi Sándor, 72.), Cipf Dominik (Kovács Máté, 46.), Bukta Csaba (Kapronczai Gergely, 82.) – Tóth-Gábor Kristóf (Beke Péter, 72.)
 
Az U18-as válogatottunk Olaszországgal mérte össze az erejét, a mérkőzésről így számolt be az mlsz.hu:
 
A Bene Ferenc vezette U18-as válogatott március elején Örményországban játszotta le első idei felkészülési mérkőzéseit, az ott elért két győzelem (5-0 és 3-0) után szerdán az olaszok ellen folytatta felkészülését a csapat az őszi Eb-selejtezőkre. A vendégek 2001-es korosztálya tavaly kiválóan szerepelt az U17-es Európa-bajnokságon, egészen a döntőig menetelt, ahol tizenegyesekkel maradt alul a hollandokkal szemben.
 
Bátran kezdtük a mérkőzést, az első helyzet is a magyar válogatott előtt adódott a 7. percben. A 16. percben nagyszerű támadást vezettünk: Skribek Alen kapott pontos keresztlabdát Nyári Patriktól, egy csellel becsapta a védőjét, majd a jobbösszekötő helyéről telibe lőtte a bal oldali kapufát. Szervezetten védekeztünk, szépen hoztuk ki a megszerzett labdákat, és a helyzetek sem maradtak el: a 24. percben Tóth-Gábor Kristóf került tiszta ziccerbe egy olasz védelmi hibát követően, már csak a kimozduló kapussal állt szemben, de nem tudta átemelni rajta a labdát. A 26. percben Tóth-Gábor már nem hibázott, egy felívelt szabadrúgást követően Skribektől kapott jó labdát a jobbösszekötő helyén, majd állítás nélkül a kapu jobb oldalába helyezett (1-0). 
 
A gól után is jóval veszélyesebben játszott a magyar válogatott, és a 34. percben megduplázta az előnyét: Skribek Alen tette be középre a labdát a jobb oldalról, Bukta Csaba középen érkezett, és 16 méterről pazar mozdulattal pörgetett a kapu jobb oldalába (2-0). A 36. percben Huszti András beadását követően Cipf fejesénél a jobb oldali kapufa még megmentette az olaszokat, de a kipattanóra Tóth-Gábor Kristóf érkezett és 8 méterről a kapu közepébe passzolt (3-0). A 39. percben megszerezte negyedik gólját is az ellenállhatatlanul játszó magyar csapat: Nyári jobb oldali szögletét követően Cipf Domink fejelt védhetetlenül a hálóba (4-0). A 45. percben Tóth-Gábor előtt még adódott egy hatalmas lehetőség, de rosszul találta el a labdát, így négygólos, teljesen megérdemelt előnnyel zártuk a félidőt. 
 
Mi egyet, az olaszok ötöt cseréltek a szünetben, a vendégek emellett agresszívabb játékra váltottak a második félidőre. Az 51. percben ártalmatlannak tűnő szituációban szabálytalankodtunk a 16-oson belül, az olaszok tizenegyeshez jutottak, amit azonban Kiss Ágoston egy szép vetődéssel szögletre ütött a jobb alsó saroknál. A második félidőben kiegyenlítettebb volt a játék, de továbbra is megvoltak a lehetőségeink, az olaszok csak rengeteg szabálytalanság árán tudták megállítani a szélsőinket.
 
Az utolsó 20-25 percre valamelyest visszaesett a mérkőzés tempója, magabiztosan tartottuk az eredményt, Bene Ferenc pedig lehetőséget adott összes cserejátékosának. Az eredmény a lefújásig nem változott, válogatottunk nagyszerű első félidei teljesítményt nyújtva 4-0-ra nyerte meg a mérkőzést.
 
– Felkészültünk az olaszok játékából, tudtuk, hogy nagyon szűken kell védekeznünk, folyamatosan nyomás alá kell helyeznünk a labdás játékosokat. Biztos voltam benne, hogy előrejátékban van annyi kvalitás a csapatban, hogy lesz esélyünk a gólszerzésre, és ez be is igazolódott. Gratulálok a játékosoknak, bebizonyították, hogy maximális koncentrációval és győztes mentalitással bármire képesek, és gratulálok a stábomnak, valamint a játékosokat felkészítő klubedzőknek is. Ez a győzelem erőt adhat a csapatnak az előtte álló további kemény munkára – értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC