nb1.hu

Eb-re jutott az U17 – reakció

Kapitányi örömszavak.

Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, az U17-es válogatott legyőzte 1-0-ra a bosnyákokat, és ezzel kivívta a részvételt az Európa-bajnokságra.
 
Természetesen a csapat vezetőedzője, Preisinger Sándor a diadalt követően elégedetten nyilatkozhatott.
 
– Büszke vagyok a játékosaimra, és gratulálok az egész csapatnak az Eb-részvétel kiharcolásához – idézi a trénert az mlsz.hu. – Nem játszottunk jól, ezt el kell ismerni, de óriási mentális erőről tettünk tanúságot, az utolsó pillanatig küzdött a csapat azért, hogy elérje a célját. Hatalmas dolog, hogy sikerült megvalósítani, amit terveztünk, és két kör után bebiztosítottuk a továbbjutást. Vár még ránk azonban egy nagyon nehéz mérkőzés, ezért nem engedhetünk ki, a csoportgyőzelemnek is nagy jelentősége van, mindent megteszünk azért, hogy sikeresek legyünk a jó erőkből álló belga csapat ellen.
 
Az írországi Európa-bajnokság május 4-én kezdődik. A két továbbjutó csapat hétfő délutáni, egymás elleni mérkőzésén a csoportelsőség lesz a tét. A Magyar U17-es válogatott két éve vett részt legutóbbi Európa-bajnokságon, akkor a 2000-es korosztály játékosaiból álló csapat a hatodik helyet szerezte meg.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC