nb1.hu

Bundesliga: Szalai volt csapata ellen – ELŐZETES

Sallaiék pénteken, Gulácsiék hétfőn játszanak.

A címvédő és listavezető Bayern München, illetve közvetlen üldözője, a Borussia Dortmund is kiesés ellen küzdő csapattal találkozik a német labdarúgó-bajnokság pénteken kezdődő 29. fordulójában.

A bajor együttes, amely kedden mögötte álló riválisa legyőzésével nagy lépést tett sorozatban nyolcadik bajnoki címe felé, szombat este a 16. Düsseldorfot fogadja. A Bayern minden sorozatot figyelembe véve 18 mérkőzés óta veretlen, a Bundesligában hét egymás utáni győzelemnél jár. A két csapat őszi mérkőzését 4-0-re nyerte Hansi Flick csapata, és nagy meglepetés lenne, ha a düsseldorfiak meg tudnák nehezíteni riválisuk dolgát.

A Bayernt keddi vereségével már csak tisztes, hétpontos távolból követő Borussia Dortmund vasárnap az utolsó helyezett, január 25. – kilenc bajnoki – óta nyeretlen Paderborn otthonában javíthat. Lucien Favre vezetőedző tanítványainak "hátrafelé" is figyelniük kell, ugyanis az ötödik, már csak Európa-liga-indulást jelentő helyen álló Bayer Leverkusen hátránya négy pontra csökkent velük szemben.

A mezőnyben a legkevesebb vereséggel (3) rendelkező, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig a forduló hétfői zárómérkőzésén a 11. helyezett Köln vendége lesz. Julian Nagelsmann gárdája ugyan kilenc Bundesliga-összecsapás óta nem talált legyőzőre, ezeken azonban hat alkalommal csak egy pontot szerzett, így hátránya már kilenc pont a Bayernnel szemben. Orbán múlt vasárnap visszatért térdsérüléséből, kezdőként azonban még nem kapott lehetőséget.

A negyedik, ám két meccse nyeretlen Mönchengladbachra az újoncként 13. Union Berlin elleni találkozó vár, míg az ugyancsak Bajnokok Ligája-indulásra hajtó Bayer Leverkusen a forduló nyitómeccsén Sallai Roland csapata, a Freiburg vendége lesz. Szalai Ádám és a kiesés elől menekülő Mainz a magyar csatár korábbi klubját, a Hoffenheimet látja vendégül szombaton délután.

Bundesliga, 29. forduló:

péntek:
SC Freiburg-Bayer 04 Leverkusen 20.30

szombat:
Hertha BSC-FC Augsburg 15.30
FSV Mainz 05-TSG 1899 Hoffenheim 15.30
Schalke 04-Werder Bremen 15.30
VfL Wolfsburg-Eintracht Frankfurt 15.30
Bayern München-Fortuna Düsseldorf 18.30

vasárnap:
Borussia Mönchengladbach-Union Berlin 15.30
SC Paderborn-Borussia Dortmund 18.00

hétfő:
1. FC Köln-RB Leipzig 20.30

Az állás:
 1. Bayern München           28  81-28  64 pont
 2. Borussia Dortmund        28  74-34  57
 3. RB Leipzig               28  70-29  55
 4. Borussia Mönchengladbach 28  53-34  53
 5. Bayer Leverkusen         28  53-36  53
 6. VfL Wolfsburg            28  40-34  42
 7. TSG 1899 Hoffenheim      28  39-48  39
 8. SC Freiburg              28  38-40  38
 9. Schalke 04               28  34-45  37
10. Hertha BSC               28  41-50  35
11. 1. FC Köln               28  44-52  34
12. FC Augsburg              28  40-54  31
13. Union Berlin             28  33-48  31
14. Eintracht Frankfurt      27  44-52  29
15. FSV Mainz 05             28  37-61  28
16. Fortuna Düsseldorf       28  31-53  27
17. Werder Bremen            27  29-59  22
18. SC Paderborn             28  31-55  19
A 24. fordulóban elmaradt Werder Bremen-Eintracht Frankfurt találkozót jövő szerdán játsszák.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC