nb1.hu

Az MTK-s recept: támadóból védő, gól sarkazással is

És és föld a különbség – Bese Barnabás.

 

A védő az idényben már a másodszor eredményes klubjában, az első gólját még a negyedik fordulóban fejelte a Lens elleni, idegenbeli bajnokin.

Sőt, az idén már az első fordulóban, a Niortais elleni bajnokin is közel járt a gólszerzéshez, mégpedig egy egészen szenzációs, sarkazós mozdulat után.

Nem véletlen, hogy a védő ennyire gólveszélyesen játszik, hiszen habár pozíciója szerint már régóta a saját kapujához van közelebb, korábban más poszton ismerkedett a labdarúgással.

 

Bese Barnabás 2003 óta mondhatja magát igazolt labdarúgónak, először Csepelen nevelkedett, majd a Ferencvárosba igazolt, végül, az agárdi Sándor Károly Akadémiára került 2008-ban. Saját bevallása szerint pályafutását akkor kezdte tudatosan tervezni, amikor csatlakozott az MTK utánpótlásához.

Bese Barnabás az MTK-nál végigjárta a korosztályos csapatokat, majd Garami József irányítása alatt szerepelt először a jobbhátvéd poszton, de akkori mesteredzője csak a sérülések miatt játszatta védőként. 

Később László Csaba döntött úgy, hogy már ezen a poszton számol a játékossal, és védőként építi be az MTK felnőttcsapatába.

Bese a "posztváltásról" ekkor azt mondta klubja honlapjának, hogy idővel egyre jobban megismerkedett a számára amúgy szokatlan szerepkörrel, ezt pedig a védőtársainak, elsősorban Dragan Vukmirnak köszönheti, aki ahogyan fogalmazott: „bármit lát, azt azonnal mondja, természetesen építő szándékkal”. 

Bese még csatárként, 2012-ben egy Kaposvár elleni meccsen mutatkozott be az élvonalban 2012 novemberében. Első szezonjában 12 meccsen kapott lehetőséget, mindannyiszor csereként.

A következő szezon elején azonban már a második fordulóban betalált, és a 2012-2013-as idényt végül négy góllal zárta a fővárosi csapatban.

Az MTK-ban, a 2016-os augusztusi külföldre szerződéséig, 94 mérkőzésen lépett pályára és hét gólt szerzett kék-fehérben.

Bernd Strock, szövetségi kapitány 2016-ban, Lovrencsics Gergő megbetegedése miatt hívta be először, a Horvátország és Elefántcsontpart elleni, Telkiben készülő szűk válogatott keretbe.

Akkor még nem kapott lehetőséget a debütálásra, de nem sokkal később az Európa-bajnokság főpróbáján, Németország ellen már bemutatkozhatott a nemzeti csapatban:

"Németországban telt ház előtt debütálhattam a válogatottban, azt az érzést, nem tudom szavakkal leírni" – mondta Bese az MTI-nek, de a 2016-os esztendő csúcspontja végül nem az aktuális világbajnok otthonában játszott felkészülési találkozó volt számára, hanem a franciaországi Európa-bajnokság, hiszen a német szakvezető Besére is számított a kontinenstornán:

"Óriási lehetőséget kaptam. Meglepetésemberként kerültem a keretbe, és pályára is léphettem egy ilyen rangos eseményen. Ez olyan pillanat volt a karrieremben, amit soha nem fogok elfelejteni." – nyilatkozta az emlékezetes, Portugália elleni 3-3-mal záruló meccsen, Gera Zoltánt váltotta a második félidőben.

Bese a sikeres, franciaországi Eb után a másodosztályban szereplő Le Havre ajánlatát fogadta el, de mint később nyilatkozta a csapat, illetve ligaválasztás is igen tudatos döntés volt a részéről.

"Arra törekedtem, ha kikerülök külföldre, ne csak a kispadon kapjak helyet. Ez a korábbinál magasabb lépcsőfok a karrieremben, jó döntést hoztam" – mondta az akkor 22 éves hátvéd. 

Külföldre igazolása után pár héttel osztotta meg franciaországi tapasztalatait a Digi Sport reggeli műsorában: "A csapattársaim közül sem sokan beszélnek angolul, ettől függetlenül rendesek és gyorsan befogadtak. Sajnos én eléggé visszahúzódó, nehezen barátkozó típus vagyok, ezen változtatni szeretnék. A várost, a tengerpartot, az embereket és a focit is szeretem, a családom és a barátaim persze hiányoznak."

Bese úgy tartja, jól döntött a Le Havre-ba igazolásával, és a francia másodosztályról elmondta, hogy nincs sok légiós, mert viszonylag jó a bajnokság színvonala, ezért a játékosok nem akarnak külföldre menni: "A tempó magasabb, mint otthon, a játékosok gyorsak, erősek, jobb a kvalitásuk. Ami a mérkőzéseket illeti, ég és föld a különbség a hazaihoz képest.

A válogatottban eddig 20 mérkőzésen pályára lépő Bese természetesen majd szeretne egy első osztályú klubban is játszani.  

"Jó lenne egy jegyzett, első osztályú bajnokságban játszani" – jelentette ki korábban Bese, az M4 Sport Sporthétfő című műsorában, aki a Le Havre csapatával jelenleg a francia-másodosztály 5. helyén áll, ami rájátszást jelentene az élvonalért az idény végén.

A védő szerződése 2020 nyaráig szól a francia klubnál és a mértékadó Transfermarkt 700 ezer euróra becsüli a játékos piaci értékét.

FRISSÍTÉS:

Csütörtök 21.30: Csapatot válthat nyáron Bese

Bese Barnabás csapatot válthat – NB1.hu

Forrás: mlsz.hu Bese Barnabás 2016-ban igazolt a francia Le Havre csapatához. A 25 esztendős futballista ebben a szezonban 1382 percet töltött a pályán a gall másodosztályban, eddig két gólt szerzett. A 20-szoros futballista legutóbb a Troyes ellen szerzett 3 pontot érő találatot. Bese szerződése a szezon végén lejár jelenlegi együttesénél.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC