nb1.hu

Mészöly az újpesti szurkolókat is kiemelte, Simont megint a folytatásról kérdezték

Érzelemdús nyilatkozatot adott az Újpest visszatérő edzője.

Mészöly Géza irányításával az Újpest 2-1-re győzött a DVTK otthonában. Ezzel a sikerrel megszakadt a lila-fehérek nyeretlenségi sorozata. Ezt megelőzően legutóbb októberben szerzett három pontot a fővárosi gárda az NB I-ben.

DVTK-Újpest: jól sikerült Mészöly Géza visszatérése

A lefújás után Mészöly Géza érzelemdús nyilatkozatot adott, míg Simon Miklóstól megint megkérdezték, hogy meddig maradhat a Diósgyőr edzője.

Simon Miklós: „Egy rossz szavam nem lehet, mivel mindenki nagy munkát tett ebbe bele. A frissesség hiányozhat a helyzetkihasználásnál és a védekezésénél is. Az NB I-ben nagyon apró dolgokon múlik a siker. A mozaikdarabokat a helyükre kell tennünk, ha ez sikerül, akkor sikeresek leszünk. Nagyon sűrű volt ez az egy hét. Köszönöm a stábnak a munkáját. Kicsit bánt, hogy szimpatikus vesztesként kell elhagyni a stadiont. Tudjuk, hogy mi a gond, és szerencsére nincs nagy probléma. Amíg a klubnak szüksége van rám, addig maradok és teszem a dolgom. A srácok a szívemhez nőttek, és úgy érzem, hogy megvan a közös hang.” (M4 Sport)

Mészöly Géza: „Elképesztően büszke vagyok a játékosokra, helyenként szép dolgokat is csináltak, a két gól csodálatos volt. A közönségünk is kellett ahhoz, hogy összejöjjön ez a siker. Tamás Krisztián sérülése után át kellett szervezni a csapatot, ekkor kicsit megrogytunk. Reméljük, nincs nagy probléma vele. Az egyenlítő gól után éreztük, hogy van kurázsi a fiúkban. Gyakoroltuk a szögleteket, hiszen ezek nagyon fontosak a mai futballban. Elégedett vagyok, nagyon akartuk ezt a győzelmet. Megéri alázatosan dolgozni a labdarúgásban, hiszen a munka kifizetődik. A lefújás után hihetetlen jó érzés kerített a hatalmába. Radosevicsen azt éreztem, hogy a kapura is veszélyes. Szimpatikus srác és nagyon gólérzékeny. Szerintem ettől a meccstől újult erővel tudja folytatni a csapat.” (M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC