nb1.hu

Bognár következő lépésről beszélt, Szabó Szappanost dicsérte – reakciók

Az első félidőről kritikusan beszélt a paksi edző.

Az NB I-ben a vasárnapi játéknap első meccsén a Paks hazai környezetben győzte le a Kecskemétet. A találkozó egyetlen gólját Windecker József szerezte a második játékrészben.

Vérző orr, kihagyott 11-es: feszült meccset játszott a Paks és a Kecskemét

A paksiak ezzel a sikerrel ismét átvették a vezetést az NB I-ben. A két vezetőedző így értékelt a lefújás után:

Bognár György: „A második félidőben variáltunk egy kicsit az összeállításon. Az első félidőben Hahn Jánost a bal oldalon próbáltuk ki, de ez nem jött be, így visszaküldtük az eredeti helyére. Az első játékrészben nagyon töredezett volt a játék, akkor nagyon csúnya futballt láthattak a szurkolók. Szerintem megérdemelten nyertünk, hiszen többet tettünk ezért. A Kecskemétnek is akadtak lehetőségei, de csak pontrúgás után. A szünetben megbeszéltük, hogy egy másik meccset kell játszanunk. A csapatjátékunk ezúttal is működött, de az előző három meccsen nem volt kiemelkedő a játék színvonala. A következő lépés az lehet, hogy megnyerjük a következő meccsünket.” (M4 Sport)

Szabó István: „A meccs után gratuláltam a csapatnak. Az előző három meccsen hat pontot szereztünk, ezzel elégedettek lehetünk. Nem tartottam fejmosást az öltözőben, a tanulságokat beszéltük meg. Kevesebbet kell foglalkoznunk a külső körülményekkel, inkább magunkkal kell foglalkoznunk. Gratulálok Szappanos Péternek, mivel nagyszerű formában véd, ezúttal is nagy bravúrokat mutatott be. Döntetlenszagú meccs volt ez, de a Paks jól kihasználta azt, amikor elcsúszott a védekezésünk. Nehéz hét nap alatt három mérkőzést úgy lehozni, hogy mindig minőség legyen. Most arra biztatjuk a fiúkat, hogy pihenjenek, mivel hat nap múlva fontos meccs jön.” (M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC