nb1.hu

ZTE: újrakezdés

Sallói István beszélt a tervekről.

Továbbra sem lehet tudni, hogy mikor folytatódhat a küzdelem az NB I-ben. A Magyar Labdarúgó Szövetség március 16-án jelentette be, hogy a koronavírus miatt a honi pontvadászatok határozatlan ideig szünetelni fognak. Különböző forgatókönyvekről lehet innen-onnan hallani, de hivatalos döntés még nem született az ügyben. 

Róka Géza, az NB I-es bizottság vezetője a napokban arról beszélt, hogy amennyiben a csapatok június 30-ig be akarják fejezni a bajnokságot, a játékosoknak legkésőbb május 10-ig el kell kezdeniük a csapatszintű edzéseket.

Befejeződhet a magyar bajnokság? Íme az NB I-es bizottság álláspontja – NB1.hu

 

Rókával azonos álláspontot képvisel Sallói István. A ZTE sportigazgatója elmondta, a jövő héten szeretnék megkezdeni a közös tréningeket. Sallói azt is hozzátette, erre csak akkor lesz lehetőségük, ha a járványügyi helyzet nem romlik.

"Egyet kell, hogy értsek az NB I-es bizottság elnökével, hiszen ha a folytatás mellett dönt az MLSZ, akkor a csapatoknak három hét közös felkészülés kell az első mérkőzésig. Nekünk is arra kell készülnünk, hogy valahogy, de folytatódni fog a bajnokság.

 

Európában sorra kezdik el a csapatok a közös edzéseiket, most mi is azt tervezzük, hogy húsvét után csapatszinten elkezdjük a munkát. Természetesen csak akkor, ha nem romlik a járványügyi helyzet, és marad a jelenlegi állapot" – nyilatkozta Sallói a zaol.hu-nak

 

Az újonc egerszegiek a 11. helyről várhatják az NB I folytatását. Érdekesség, hogy a 10. pozíciót birtokló Paksnak ugyanannyi (28) pontja van mint a ZTE-nek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC