nb1.hu

ZTE: sima győzelem a beugró ellenfél ellen

Hátrányból fordítottak.

Az edzőtáborozó Zalaegerszegi TE, eredetileg az Aluminijje csapatával találkozott volna, de ellenfele betegségre hivatkozva lemondta a találkozót. A zalaiak nem haboztak gyorsan kerestek edzőpartnert, így végül a szintén szlovén másodosztályú NK Krskóval mérkőztek.
Bár a szlovénok szereztek vezetést, végül az alaposan megfiatalított ZTE megfordította a találkozót és végül 4-1-es győzelmet aratott. A mérkőzésről a klub hivatalos oldalán számolt be.

ÍME, A ZALAIAK BESZÁMOLÓJA:

Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk az utolsó felkészülési találkozóját játszotta a július 23-ai Zete Fieszta előtt. Tervezett ellenfelünk betegségekre hivatkozva lemondta a mérkőzést, de sikerült gyorsan megfelelő csapatot találnunk, így a szintén szlovén másodosztályú NK Krsko ellen mérkőztünk.
Lendületesen indult számunkra a mérkőzés, Meshack a 7. percben jó helyzetből a kapufát találta el. A 13. percben a bátran futballozó szlovén együttes vezetést szerzett, Kuntic fejelt a kapuba. (0-1)
A 31. percben Tajti Mátyás ellen szabálytalankodtak húsz méterre az ellenfél kapujától. A sértett a labda mögé állt és gyönyörűen tekert a szlovén kapuba. (1-1) Nyolcasunk ezzel már a harmadik gólját szerezte a felkészülés során.

A rúgott gól után érezhetően felélénkült a játékunk, négy perccel később Gergényi hajított nagyot az oldalvonal mellett, Májer Milán beadta a labdát, de az érkező Meshack próbálkozását védte a kapus.
A játékrész utolsó pillanataiban két óriási lehetőségünk is volt, de Májer és Szalay közeli próbálkozását is bravúrral hárította a hálóőr.
A második játékrészt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk és beszorítottuk a szlovén csapatot a kapuja elé. Az első nagy lehetőség Manzinga előtt adódott, aki ekkor még a kapu fölé fejelte a labdát.
Az 56 és az 57. percben is nigériai szélsőnk, Meshack volt főszerepben. Előbb egy gyors kontrát követően tüzelt tizenöt méterről, majd egy távoli lövéssel próbálta bevenni a Krsko kapuját.
Két perccel később sikerült végre feltörni a szlovénok védelmét. Németh Dániel jobb oldali beadását Manzinga fejelte a hálóba. (2-1) A gólt követően négy változást is eszközölt Ricardo Moniz.
A 67. percben tovább növeltük előnyünket. Gergényi Bence középről ívelt be egy szabadrúgást, a hosszún Huszti érkezett, aki magabiztosan juttatta a labdát a hálóba. (3-1)
A második félidő közepére érezhetően elfáradt a szlovén csapat, mi viszont tovább támadtunk. A 79. percben egy nagy bedobást követően a hosszún álló Németh Dánielhez került a labda, aki higgadtan lőtte ki az alsó sarkot. (4-1)

Az utolsó tíz perchez érve, szinte minden második minutumban újabb helyzeteket alakítottunk ki, Tajti Mátyás két alkalommal is közel állt a gólszerzéshez.
A 86. percben két Krsko játékos szerencsétlenül összeütközött, mely után hosszú ápolás következett, a játékvezető pedig lefújta a mérkőzést. Ezúton is jobbulást kívánunk!
Következő mérkőzésünket egy hét múlva játsszuk a Zete Fiesztán, az AC Milan ellen.

ZTE FC–NK KRSKO (szlovén II.) 4–1 (1–1)
Lendva
ZTE: Demjén – Gergényi, Mocsi (Szafronov), Kálnoki-Kis (Gergely), Bedi (Mim) – Májer (Huszti A.), Szankovics (Kovács B.), Tajti, Ubochioma (Klausz) – Szalay (Manzinga, Boros), Németh D.
Gól: Tajti (31.), Manzinga (59.), Huszti A. (67.), Németh D. (79.), ill. Kuntic (13.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC