nb1.hu

ZTE: nagy harc lesz a túlélésért – ELEMZÉS

Lezárult a 7 éves böjt.

A zalaegerszegi drukkerek tavasszal ünnepelhettek, hiszen a kék-fehér együttes 7 év szünet után újra az NB I-ben szerepelhet. Persze azt mindenki tudta, hogy az élvonal és a másodosztály között jelentős különbség van, és ezt a ZTE is megérezhette a bajnokság elején. Dobos Barna csapata a Mezőkövesd otthonában vizitált az első fordulóban, de a pontszerzés nem jött össze. Ezt követően a Lokihoz utaztak az egerszegiek, de a DVSC sem volt "adakozós kedvében". A Kaposvár elleni meccsen aztán kinyílt az egerszegi gólcsap, és 4-0-s sikert ünnepelhettek a játékosok. Fájó emlék a Fradival hazai pályán megvívott szeptemberi bajnoki, hiszen sokáig úgy tűnt, bravúrra lesznek képesek Bobálék, de a hajrában a zöld-fehérek fordítani tudtak.

Az őszi idény végét megnyomta az újonc, a Rákóczi és a Puskás Akadémia legyőzése még sokat érhet a végelszámolásnál. Kellett is ez a két győzelem, hiszen zsinórban 7 meccsen keresztül nyeretlen maradt a ZTE. 

Az egerszegiek ugyan a 11. helyen állnak a táblázaton, de nem tűnik reménytelen küldetésnek a bennmaradás kivívása. A Paks is ugyanannyi ponttal rendelkezik, mint a Zala megyei egylet, de a hetedik Kisvárda is csak három egységgel gyűjtött többet. Nagyon fontos három mérkőzéssel nyitják az új esztendőt Stieberék, a Diósgyőr, a Paks és a Kisvárda elleni találkozókat nyugodtan nevezhetjük "hatpontos" rangadóknak. Amennyiben elkapja a ZTE a rajtot, szárnyakat kaphatnak a futballisták, de egy gyengébb kezdés után olyan komoly gödörbe is kerülhet az együttes, amiből nehéz lenne kimászni.

A vezetők a téli szünet alatt sem tétlenkednek, szeretnék még acélosabb keretet kialakítani. A gárda már bejelentette Ubochioma Meshack megszerzését, a 18 éves nigériai légióssal 2,5 éves szerződést kötöttek az elöljárók. A fiatal támadó középpályás mellett további játékosok érkezésére lehet számítani. 

ZTE: Dinamo Zagreb elleni nosztalgia a felkészülés alatt – NB1.hu

 

Egerszegen imádják az emberek a futballt, a drukkerek valószínűleg a tavasszal is komoly buzdítással próbálják segíteni szeretett csapatukat. A szurkolók abban bíznak, hogy a ZTE nem csak retúrjegyet váltott az NB I-be…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC