nb1.hu

ZTE: már az 5. percben betalált az új igazolás

A vége viszont nem a zalaiaké volt.

ÍME, A ZTE BESZÁMOLÓJA:

"Májer Milán góljával sokáig vezettünk, de az utolsó tíz percben fordított az EKL-csapat

Szerda este Lendvára látogatott felnőtt csapatunk, ahol a bosnyák Borac Banja Luka csapata ellen lépett pályára.

Nagyon gyors ütemben indult a mérkőzes, Májer Milán (Kispestről igazolták a nyáron – a szerk.) már az ötödik percben megszerezte csapatunknak a vezető gólt, a másik oldalt pedig pár perccel később Demjén mentette meg a kapunkat az egyenlítéstől. (1-0)

Az első negyedórában maradt is az ütemes, gyors tempó, de nagyon veszélyes helyzetekből már keveset láthattunk. A 22. percben Szalay cselezett a 16-oson belül és lőni is tudott, de a bosnyák kapus könnyedén fogta a labdát.  A 37. percben tiszta lövőhelyzetbe került az ellenfél a 16-oson belül, Kálnoki-Kis a kapu elől rúgta el a befelé tartó labdát. 

Négy perccel a félidő vége előtt Tajti előtt adódott hatalmas lehetőség: távoli lövése a hosszú kapufáról pattant ki. 

A félidő hátralévő percei eseménytelenül teltek, s végül 1-0-as vezetéssel vonultunk le az öltözőbe. 

A második félidő kezdete előtt ismét sort cserélt vezetőedzőnk és lendületesen kezdődött ez a játékrész is. Az 55. percben nekünk volt egy veszélyes lövésünk a bal szélről, majd egy perccel később a bosnyák csapat előtt adódott lehetőség.

Ezt követően inkább a mezőnyjáték dominált és sok apró szabálytalanság törte meg a játékot.

79. percben a Banja Luka veszélyeztetett, ám a rövidre tartó lövés elkerülte a kaput.

Két perccel később Klausz vezette szépen keresztbe a labdát, Milovanovikj elé tálalt, aki mellétekert.

82. percben egyenlít a Borac. A bal szélen bontották a védelmünket, majd az ötösre visszapasszolt labdát értékesítették. (1-1) Két perccel később már vezetett is a bosnyák csapat. A középről érkező remek kiugratást higgadtan gurította a hosszúba Mrkaic. (1-2)

A 90. percben egy pontrúgást követően még lehetőségünk adódott az egyenlítésre, de a lepattantó labda végül a kapus kezében landolt.

Így tehát marad az 1-2, folytatás pedig szombaton a Slovan Belupo ellen.

Összeállítások: 
Első félidő:
Demjén – Huszti, Mocsi, Kálnoki-Kis, Gergényi – Kovács B., Tajti – Mim, Májer – Szalay, Németh D.
Második félidő: Gyurján – Mim (65’ Huszti), Safranov, Németh E., Bedi – Tajti (65’ Kovács), Szabó – Meshack, Milovanovikj (82’ Szalay) – Fehér, Klausz"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC