nb1.hu

ZTE: ezért nem kezdett a magyar válogatott csatár a Fradi ellen 

Még mindig nem szabad elfelejteni, hogy mi történt a nyáron.

Teljesen jó focival rukkolt elő szombat este a Groupama Arénában a ZTE a Ferencváros vendégeként, annak ellenére, hogy a találkozót 2-0-ra a bajnoki címvédő nyerte meg.

Azt viszont kár lenne és nem is lehet el vagy megtagadni, hogy a zalaiak az FTC vezető góljáig teljesen egyenrangú partnerei voltak a hazaiaknak, sőt, voltak periódusok, amikor jobban is játszottak. A legjobban (akárcsak az MTK két fordulóval korábban, szintén 2-0-s, népligeti veresége alkalmával) a védősor letámadását alkalmazták a zalaiak, így a hazaiak sokkal nehezebben tudták elkezdeni megszervezni a támadásaikat, mint arra számítani lehetett.

A ZTE mutatott játékáról mindent elmond, hogy Szerhij Rebrov, az FTC mestere is megdicsérte a kék-fehéreket, azt is elmondva, hogy nagyon sokat fejlődött Boér Gábor csapata az ősz folyamán.

Az egyik legélesebb tesztje következhet az FTC csapatvédekezésének – NB1.hu

 

Boér a találkozó utáni értékelését rögtön azzal kezdte, hogy az első félidőben jól és agresszívan támadtak le, megvoltak a lehetőségeik a gólszerzésre, de korrektül azt sem hallgatta el, hogy ez igen nagy erők mozgósítását eredményezte a játékosai részéről, akik a végére kezdtek elfáradni.

Itt rögtön hozzá is tette, hogy elkezdték cserékkel a csapat frissítését, amikor viszont érkeztek a Ferencváros góljai, így eldőlt a találkozó sorsa. A szakvezető azt is elmesélte, hogy tudták, hogy azt a taktikát, amit elterveztek, nem bírják majd a kezdőcsapat tagjai 90 percen keresztül, ezért tervezték meg a cseréket a második félidőre.

A zalai játékosokon látszódott, amikor elkezdtek az öltözőbe vonulni, hogy csalódottak, hiszen rengeteget adtak ki magukból, a szakvezető jogosan mondta azt nekik az öltözőben, hogy a Ferencváros otthonában bemutatott teljesítményükből sok erőt kell meríteniük a hátralévő mérkőzésekre.

A ZTE jelenleg a 8. helyezést foglalja el a tabellán, ugyanannyi mérkőzést játszva eddig 3 ponttal gyűjtött többet, mint az utolsó előtti Honvéd, 4 egységgel meg az utolsó Diósgyőrt előzi meg.

Boér viszont nemcsak a tabella sűrűsége miatt beszélt a fiainak a következő mérkőzések fontosságáról, hanem azért is, mert az MTK-val (otthon), a DVTK-val (idegenben) és az Újpesttel (Idegenben) is játszanak még 2020-ban, azaz az utolsó két találkozójukon két közvetlen rivális ellen is bizonyíthatnak.

A ZTE-vel kapcsolatban, és ezt Boér is elmondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, nem szabad elfelejteni azt, hogy a szakmai stáb mellett szinte a teljes csapat kicserélődött, hiszen 17 új játékos érkezett a zalaiakhoz. Éppen ezért is érdemelnek dicséretet az eddigi, egyre inkább jobb játékot bemutató teljesítményük mellett, amit ugye Rebrov is megdicsért.

A találkozó érdekessége volt, hogy Könyves Norbert nem kezdett a mérkőzésen, ezért megkérdeztük Boért, mért volt ez így, mert a kezdőcsapatba vártuk a magyar válogatott támadóját, mire a vezetőedző mosolyogva azt válaszolta kezdésnek, hogy mások is… 

Utána viszont hozzátette, hogy a következő, fontos találkozóikra is gondolniuk kell(ett), ezért voltak olyanok, akik nem játszották végig az FTC elleni meccset, beleértve Könyves esetét is, aki csereként szállt be. 

Az nb1.hu egyébként úgy tudja, a Mezőkövesd ellen, a 3-0-s ZTE-sikert hozó meccs 78. percében nem véletlenül lett lecserélve Könyves, ráadásul nem is csak és kizárólag taktikai okokból, hanem azért is, mert fájt a térde, az FTC elleni felkészülés napjaiban legalábbis panaszkodott erre, ezért a felek nem akarták megkockáztatni azt, hogy végig a pályán legyen a zöld-fehérek ellen.

Azaz, ült, amit Boér mondott, mert taktikai okokból, a következő mérkőzések fontosságát szem előtt tartva nem volt Könyves a kezdőcsapat tagja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC