ZTE: elmondta az új igazolás, miben hibázott

Volt, amiről nem akart beszélni.

Forrás: ztefc.hu

Szerdán eldőlt, hogy Futács Márkó távozik a MOL Fehérvár csapatától. A 3-szoros magyar válogatott futballista a ZTE ajánlatára bólintott rá. A rutinos játékos júliusban kikerült a Vidi első keretéből, ebben az idényben csupán két NB III-as összecsapáson jutott szóhoz.

A ZTE-hez igazolt a Viditől távozó 3-szoros magyar válogatott játékos - NB1.hu

 

Futáccsal a Nemzeti Sport készített egy interjút. A futballistától azt is megkérdezték, hogy miért került körön kívülre a fehérvári csapatnál.

"Erről nem szeretnék beszélni. Mélyen érintett ez a fél év, sok kérdőjel van bennem, de túl vagyok a nehéz időszakon. Igyekszem ebből is tanulni, pozitív érzésekkel várom a tavaszi szezont. Hálás vagyok a Zalaegerszegnek, hogy a féléves kihagyásom dacára számít rám" - fogalmazott Futács.

Arra is kitért, hogy nyáron hibát követett el, hiszen mindenképpen külföldön akarta folytatni a karrierjét.

"Talán én is hibáztam. A történtek után külföldön szerettem volna folytatni, ám nem érkezett olyan ajánlat, amelyre rábólintottam volna. Most már tudom, a nyáron mindenképpen váltanom kellett volna, hiba volt, hogy nem tettem meg" - hangsúlyozta a labdarúgó.

Futács eddig 59 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken húsz találatot szerzett.

Legfrissebb híreink