nb1.hu

ZTE: egy játékos Újpesten, ketten a Vidiben folytatják

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A ZTE BEJELENTÉSE:

"Középpályásunk Újpesten folytatja, Bolla és Tamás visszatér Fehérvárra.

Egy lejáró szerződésű, illetve két lejáró kölcsönszerződésű játékosunk távozik csapatunktól.

Középpályásunk, Nikola Mitrovic az Újpest együttesében folytatja pályafutását. Mitrovic tavaly nyáron érkezett Zalaegerszegre, a mögöttünk hagyott szezonban 31 bajnokin lépett pályára, ezeken 3 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott. A középpályán folyamatosan hasznos játékkal és rengeteg labdaszerzéssel segítette csapatunkat.

Külföldre igazolna az NB I gólkirálya – NB1.hu

 

Jobbhátvédünk, Bolla Bendegúz 2019 januárjában, még az NB II-ben érkezett együttesünkhöz Székesfehérvárról. 2019 tavaszán 16 bajnokin pályára lépve segítette hozzá csapatunkat a bajnoki címhez, idén pedig 1999-es születésűként, a fiatalszabálynak megfelelve játszotta végig élete első NB I-es szezonját, júniusban pedig első élvonalbeli gólját is megszerezte, ami pontot ért a DVTK otthonában. 27 bajnokin játszott, az említett gólja mellett két gólpasszt is adott. Kölcsönszerződése lejártával visszatér a MOL Fehérvár FC-hez.

A védelem bal oldalán bevethető Tamás Krisztián tavaly nyáron érkezett csapatunkhoz, szintén a Fehérvártól, és harcos, megalkuvást nem tűrő játékával gyorsan szurkolóink egyik kedvence lett. Bár sérülése és műtétje miatt hosszabb időszakot ki kellett hagynia, 17 bajnokin pályára lépve és 5 gólpasszt adva így is nagy részt vállalt a 7. hely eléréséből. A kölcsönadás az ő esetében is június 30-án lejárt, így visszatér a Fehérvárhoz."

Mint ismeretes, az nb1.hu elsőként már hétfőn megírta, mi lehet Bolla és Tamás sorsa.

ZTE: hamarosan döntenek a Vidi-játékosokról – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC