nb1.hu

ZTE: az FTC-től kölcsönvett támadó jövőjéről kérdezték Sallóit

A légiós is szóba került.

A Zalaegerszeg a kilencedik helyen végzett az NB I 2020/2021-es idényében, így a következő szezonban is a legmagasabb osztályban szerepelhet. A ZTE egyik kulcsembere Szánthó Regő volt, a tehetséges játékos 10 gólt termelt az elmúlt hónapok során a bajnokságban. Nagy kérdés, hogy a Fraditól kölcsönkapott játékos sorsa hogyan alakul. Korábban az nb1.hu-n jeleztük, hogy akár külföldön is kipróbálhatja magát. 

Az NB I gólkirálya mellett a Fradi támadóját is figyelik a lengyelek – NB1.hu

 

Sallói Istvánnal az nso.hu készített terjedelmes interjút, amelyben Szánthó helyzete is szóba került:

"Tavaly nyáron kétéves kölcsönadási szerződést kötöttünk a Fradival, de csak néhány hét múlva derül ki, a játékos melyik klubnál folytatja. Szánthó Regő az első élvonalbeli idényében huszonhét bajnokin játszott, tíz góljával csapatunk legeredményesebb játékosa volt, szóval egyértelműen tehetséges futballista. Ugyanakkor korábban három lehetséges opcióban állapodtunk meg a Ferencvárossal. Az egyik, hogy a zöld-fehéreknek szükségük van a szélsőre, és a következő idényben náluk játszik, a másik, hogy a teljesítménye alapján értékesíteni próbálják, míg a harmadik, hogy marad Zalaegerszegen.

 

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki az utóbbinak örülne legjobban, de jelenleg úgy állunk, hogy az FTC-nél kezdi meg a felkészülést" – fogalmazott a ZTE sportigazgatója.

 

Szintén nem okozott csalódást Artem Favorov, aki 8 alkalommal köszönt be az NB I-ben. Érdekesség, hogy őt a Puskás Akadémia adta kölcsön a ZTE-nek. 

"Szintén csapatunk erőssége volt, szeretnénk is folytatni a közös munkát, de biztosat csak később tudok mondani. A Puskás Akadémia indul a nemzetközi kupában, ezért a keret már május végén megkezdi a felkészülést, és Hornyák Zsolt vezetőedző kérése volt, hogy valamennyi labdarúgójával együtt szeretné megkezdeni az edzéseket, ezért csak később derül ki, Artem Favorovra igényt tart-e. Mindenesetre szeretnénk, ha mindkét játékos maradna Zalaegerszegen" – szögezte le Sallói István.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC