nb1.hu

ZTE: a felkészülés részletei – reakció

Decemberben is lesznek edzőmeccsek.

A Zalaegerszeg eddig 22 pontot szerzett a mostani idényben, ennek köszönhetően az ötödik helyről várhatja a folytatást az NB I-ben. A zaol.hu-nak Dragóner Attila beszélt a téli felkészülés részleteiről. A sportigazgató többek között azt is elmondta, hogy tíznapos pihenőt követően a játékosok ismét edzésbe álltak.

"Hosszasan terveztük, hogy mi lenne a legjobb megoldás a munkával kapcsolatban. Január 24-én már mérkőzés vár ránk, az év végén ott vannak az ünnepek, és eleve egyedi ez a helyzet most a világbajnokság miatt. Mi úgy döntöttünk, hogy adtunk az utolsó mérkőzés után tíz nap szünetet a keretnek, majd újra edzésbe álltunk. Erőnléti munkán és egyéni képzésen van most a hangsúly, december 16-tól újra pihenőt kapnak a fiúk, de a két ünnep között már mindenki egyénileg elkezd edzeni és január harmadikán teljes intenzitással kezdjük a közös munkát. Három hetünk lesz, és következik a Ferencváros elleni elhalasztott találkozón" – nyilatkozta Dragóner.

A sportigazgató elárulta, decemberben két felkészülési mérkőzés szerepel a csapat programjában.

"Nem maradunk mérkőzés nélkül decemberben sem, két zárt kapus meccset is beiktatunk a programba, januárban pedig három edzőmérkőzés vár a csapatra. Az átigazolási időszak január közepén kezdődik, addig, azt gondolom, semmiféle konkrétum nem történik. A mostani időszakban csak puhatolózó kérdések vannak avval kapcsolatban, hogy kivel, milyen terveink vannak, de azt gondolom, hogy egyelőre még nincs itt az ideje ezekről beszélni" – mutatott rá Dragóner Attila.

A zalaegerszegieknek a tervek szerint január 24-én lesz az első bajnokijuk 2023-ban, ekkor a Fradit látják vendégül. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC