nb1.hu

Waltner Róbert: Igenis számítanak az edzőmérkőzések eredményei – reakció

Értékelt a paksiak vezetőedzője.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Paksi FC felkészülési találkozón 3-1-re legyőzte a Dunaszerdahely AC csapatát idegenben. A nyáron kinevezett paksi vezetőedző Watner Róbert, a találkozót követően értékelt a klub hivatalos oldalának.  

“Szokták mondani, az edzőmérkőzések eredményei nem számítanak, de igenis számít. Örülök a győzelemnek, elégedett vagyok. Az első félidő annyira nem tetszett, a védekezésben jócskán akadtak problémáink, ráadásul elkerülhető gólt is kaptunk. Ekkor nagy fölényben játszott a DAC, talán egy lehetőségünk volt. A második játékrészben sokkal jobban futballoztunk, több helyzetünk is adódott, és háromszor be is találtunk. Igaz, a hazaiaknak is adódott lehetősége. A DAC egy jó csapat, és jelenleg frissességben biztosan előttünk jár, ennek ellenére sikerült győznünk. Messzemenő következtetéseket ugyanakkor nem szabad levonnunk. Az lenne a legnagyobb hiba, ha most elhinnénk, jók vagyunk. Nem vagyunk rosszak, keményen dolgozunk tovább, a hibákat javítjuk, és megpróbálunk előrelépni. Edzőmérkőzésnek a mai tökéletes összecsapás volt, fizikálisan és fegyelemben van még mit csiszolni magunkon” – értékelt  Waltner Róbert. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC