nb1.hu

Waltner ifjú reménységet is dicsért

Újra játszott a Rákóczi is.

Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, egy nagyon küzdelmes meccsen 1-1-es döntetlent játszott egymással a Paks és a Kaposvár. A meccs után a paksiak trénere úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz a bajnokság, hiszen a listavezetővel és a sereghajtóval is döntetlent játszottak, senki ellen nem mehetnek a biztos három pontra.

Az edzőmeccsen a paksiak tudtak előnybe kerülni az első negyedóra végén, Bertus szöglete után Szabó fejelt a kaposvári kapuba. Bödéék öröme nem tarthatott sokáig, mert egy perc múlva Nagy Richárd 20 méterről megeresztett lövésével egyenlítettek a somogyiak. A mérkőzés végéig mind a két oldalon adódtak még ígéretes lehetőségek, ám újabb gól nem született.

A mérkőzés után Waltner Róbert elégedett volt a látottakkal és több fiatal játékost is kiemelt:

,,Elégedett vagyok a Paks elleni kilencven perc alatt látottakkal. Kemény két héten vannak túl a játékosok, ezáltal érződött, hogy egy kissé fáradtak, de ennek ellenére mindent beleadtak. Tetszett a védekezésünk és támadójátékunk is. Az elmúlt napokban gyakorolt dolgokból rengeteg minden visszaköszönt a mérkőzésen. Vannak még olyanok, amiken javítani kell, de összességében pozitív benyomást keltett bennem az edzőmérkőzés.

 

Több játékos teljesítményével is elégedett voltam, például az utánpótlásból felhozott Keresztes Zalánéval. Kicsit sajnálom, hogy nem előbb kapta meg lehetőséget a felnőtt csapatban. Ennek az volt az oka, hogy olyan információt kaptunk róla, hogy nem bírná a terhelést, de egy vizsgálat ennek az ellenkezőjét mutatta, így most már kapott fél órát és egészen jól mozgott. Rajta kívül még két fiatal, Pintér Ádám és Bévárdi Zsombor is pályára lépett, de nem csak ők éltek a bizalommal, hiszen sok játékos felfele lógott ki, látszott rajtuk, hogy jó irányba tartanak. Ur László és Hadaró Valentin is remek játékot mutatott, de az első félidőben pályára lépők közül mindenki jól játszott, senki sem lógott ki lefele a csapatból."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC