nb1.hu

Wales-Magyarország: Osztályozónapló

Fáj vagy nem, de Marco Rossi is benne van a zakóban!

Nem szabad mellébeszélni, mert önámítás lenne, ami miatt nem lehetne még az esélyét sem meghagyni a fejlődésnek, a jobbá válásnak. Az igazság tehát az, hogy a magyar válogatottnak esélye nem volt kedd este Wales otthonában. Gareth Bale és társai technikailag, taktikailag, egyéni képességekben és fejben is sokkal jobbak voltak mint a mieink.

Szívfájdalom, de így volt!

Ugyanúgy, mint 20 éve mindig, csak azokat a játékosokat osztályozzuk és értékeljük, akik legalább 30 percet a pályán voltak.

Gulácsi Péter 5: Az első gólnál a beadásnál a labda a kapu irányába csavarodott, ki kellett volna rá jönnie és megszereznie. De nem ezt tette, elindult, majd megtorpant. Márpedig annál nagyobb hiba, hogy valaki nem viszi végig a mozgását (még ha téveszt is), nem létezik a fociban, mert bizonytalanságot jelent. A másodikról nem tehetett, nem is voltak további nagy hibái. De a Bundesligából megszokott „bravúr” kellett volna az elején.

Lovrencsics Gergő 5: Az ő oldaláról nem záporoztak a beadások, igaz, Gareth Bale nem vele szemben játszott. Talán érdemes lett volna őt Wales legjobbjával szemben játszatni, ha már a jobb oldalról sem futott/futhatott fel annyiszor, mint a Fradiban.

Baráth Botond 5: Az első gólnál légüres térben helyezkedett, ami annak tudható be, hogy 1 hónap alatt ez volt a 2. tétmeccse. Viszont többször is jól avatkozott közbe, nagy hibája ellenére is a védelem legjobbja volt.

Lang Ádám 4: Az első gólnál közelről végignézte, hogy Gareth Bale hogyan adja be a labdát, a másodiknál meg esélye nem volt takarítani. 

Nagy Zsolt 4: Talán a legtöbb labdát ő adta el a csapatból és ez sokkal nagyobb hiba, mint az, hogy a világ egyik legjobb játékosával nem tudott mit kezdeni. Mert nála bőven magasabban kvalifikáltak sem tudják megállítani.

Nagy Ádám 4: Sokszor mozgott légüres térben és eggyel mindig lassabb tempóban gondolkodott és cselekedett, mint a hazaiak. Nagyon érződött rajta, hogy sokat hagyott ki. Uruguay elleni meccs után megkérdeztük Marco Rossitól, mennyit bír majd játszani még nagyobb tempónál kedden, a kapitány ügyesen „megkerülte” a választ azzal, hogy csak a pozitívumról, a visszatéréséről beszélt. Sokatmondó jel volt… Kovács István (4) váltotta a 60. percben, aki sokadszor próbál azzal kitűnni, hogy ő akar a legkeményebb lenni. Pedig nem ez lenne a dolga! 

Pátkai Máté 5: Nem volt veszélyes a hazaiak kapujára, de legalább néha közbe tudott avatkozni. Próbált játszani is, arról nem ő tehet, hogy ehhez nem voltak társai.

Dzsudzsák Balázs 4: Megint elkövette szokásos hibáját, túlságosan is magabiztosan nyilatkozott meccs előtt, szavait, mint mindig, a szíve diktálta. Az ő szerepén kell a legjobban elgondolkodnia Marco Rossinak!

Szoboszlai Dominik 4: Meggyőződésünk, hogy nem a helyén játszik. Balról indulva a leghasznosabb a klubcsapatában. Arról nem beszélve, hogy az utánpótlás-válogatottakban meg szűrő pozíciójából indulva villogott. Rossinak minél előbb meg kell találnia a helyét, vezéráldozat(ok) árán is. És az a helyzet…

Sallai Roland 5: Benne legalább volt lendület és igazi akarat azok közül, akik a támadásokért feleltek. Viszont döntő érdeme volt abban is, hogy annál a ziccernél nem tudtunk egyenlíteni. 

Szalai Ádám 4: Küzdött, próbált harcolni, de ha 4 olyan srác van az ellenfél védelmében, akik hasonló fizikális paraméterekkel rendelkeznek mint ő, akkor bizony kevés, hogy egyedül van elől, hogy nem érnek fel mellé a társak. Őt hibáztatja emiatt a közvélemény, de sokak hibája még ez. Az okés, hogy Rossinak van egy elképzelt játékrendszere, de a futballban van ellenfél is, akihez alkalmazkodni kell, pláne, ha jobb. Ha csak egy rendszerben képes játszani a válogatott, gondolkodni a kapitány, akkor ott baj van. Ezért mondta azt a szakvezető, hogy ő is hibás a sok versségért.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC