nb1.hu

Wales-Magyarország: a múlt

Tichy Lajos káprázatos mérleggel rendelkezik.

A magyar labdarúgó-válogatott kedden 12. alkalommal találkozik Wales csapatával, amellyel szemben negatív a mérlege.

A magyar együttes négy, a walesi gárda öt alkalommal győzött, kétszer pedig döntetlen született. Az eddigi 11 találkozó közül hét tétmérkőzés volt, két világbajnoki csoportmeccs – mindkettő az 1958-as tornán, ahol döntetlen miatt ismételtek – és öt Eb-selejtező. Ezeken két-két magyar siker és döntetlen mellett három szigetországi diadal született.
    
Cardiffban az eddigi négy összecsapáson két hazai és egy vendégsiker volt, egyszer pedig döntetlennel zárult a meccs. Az egyetlen magyar győzelem 1985-ben született a walesi fővárosban.
    

Tichy Lajos, a magyar válogatott csatára öt mérkőzésen szerepelt a szigetországiak ellen és öt gólt szerzett.
    

A két együttes kedden 20.45-től csap össze az Eb-selejtező E csoportjának utolsó, tizedik játéknapján. A magyarok győzelemmel biztosan kijutnak a jövő évi, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.

A walesi-magyar múlt:
1958. június 8., Stockholm (vb-mérkőzés): Magyarország-Wales 1-1  
a magyar gólszerző
: Bozsik  

1958. június 17., Stockholm (vb-mérkőzés): Magyarország-Wales 1-2  
a magyar gólszerző:
Tichy  

1961. május 28., Budapest (barátságos): Magyarország-Wales 3-2    
a magyar gólszerzők:
Tichy (2), Solymosi  

1962. november 7., Budapest (Eb-selejtező): Magyarország-Wales 3-1  
a magyar gólszerzők:
Albert, Tichy, Sándor  

1963. március 20., Cardiff (Eb-selejtező): Wales-Magyarország 1-1  
a magyar gólszerző:
Tichy  

1974. október 30., Cardiff (Eb-selejtező): Wales-Magyarország 2-0  
 
1975. április 16., Budapest (Eb-selejtező): Magyarország-Wales 1-2  
a magyar gólszerző:
Branikovits  

1985. október 16., Cardiff (barátságos): Wales-Magyarország 0-3  
a magyar gólszerzők:
Esterházy, Hajszán, Détári

2004. március 31., Budapest (barátságos): Magyarország-Wales 1-2  
 a magyar gólszerző:
Kenesei

2005. február 9., Cardiff (barátságos): Wales-Magyarország 2-0

2019. június 11., Budapest (Eb-selejtező): Magyarország-Wales 1-0
a magyar gólszerző:
Pátkai

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC