nb1.hu

Készülnek az ultrák is.

Pénteken Görögországban lép pályára a magyar válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A nemzeti csapat szurkolótábora az alábbi közleményt jelentette meg:
 
"Pénteken az idei legfontosabb túránkhoz érkezünk, mely mind a helyszínt, az ellenfelet, valamint az utazólétszámot tekintve is kiemelkedik a többi közül. 2015 után ismét Athén a célpontunk, a görög fővárosban nagyjából 5-600 magyar szurkolóra lehet majd számítani. Ennek fényében ismét gyülekezővel, közös vonulással és a mérkőzés kezdetén kisebb látvánnyal készülünk. Az esemény fontosságához mérten néhány további gondolatot, kérést szeretnénk tolmácsolni felétek.
 
Jegybeváltás, gyülekező
 
Minden utalványt Athénban kell jegyre váltani, melyet a stadiontól 2 km-re lévő Civitel Olympic Hotelnél lehet megtenni. A beváltás a mérkőzés napján 14:00-tól lehetséges. Arra kérünk mindenkit, időben váltsa be a jegyét, számolva a sorban állással és ügyintézési procedúrával. A jegybeváltó helyszín egyben gyülekezőpont is számunkra, ide várunk mindenkit legkésőbb 19:00-ra, hogy aztán együtt vehessük be az olimpiai stadion vendégszektorát. Fontos, ahhoz hogy együtt egységesen és szervezetten jussunk el a létesítményig, 19:00-ra már mindenkinek érvényes belépővel kell rendelkeznie. A gyülekezőnél legyünk figyelmesek, a közelben több kisebb zöld terület található, próbáljuk a közlekedést nem akadályozó módon várni az indulást.
 
A vonulás során mindenkitől fegyelmezett magatartást várunk, egyénieskedés és felesleges feszültségkeltés nélkül. Várhatóan még a hazai szurkolók előtt érkezünk a stadionhoz, ettől függetlenül mindenkit kérünk nyitott szemmel járjon, figyelve a társaira, a magyar táborra.
 
Öltözet
 
A korábbi idegenbeli túrákhoz hasonlóan, ezúttal is szeretnénk törekedni az egységes megjelenésre. A hazai szurkolói csoportok tagjainál megszokott a fekete öltözet; ezen kívül a Magyar Válogatott – lehetőség szerint – meggypiros meze az ajánlott. Nem szívesen látott öltözet bármilyen „viccesnek szánt” meg „különleges” jelmez, színes paróka, idióta kalap és ezek társai. Futballszurkolók vagyunk, nem karácsonyfák és vásári bohócok. A válogatott idei legfontosabb mérkőzésére, nem pedig farsangra utazunk. Ugyancsak kérjük, hogy a klubhovatartozásról árulkodó mezek és sálak helyett a magyar vonatkozású öltözetet részesítsétek előnyben. A meccs napján mindannyian elsősorban MAGYAROK vagyunk, érkezzünk a Kárpát-medence bármely szegletéből.
 
Alkoholfogyasztás
 
A gyülekező, a vonulás és a mérkőzés helyszínén mindenkitől a józan és – saját maga, valamint szurkolótársai iránt érzett – felelősségteljes viselkedés az elvárt. Éppen ezért nyomatékosan kérünk Benneteket, hogy alkoholt a mérkőzés napján mértékkel fogyasszatok. Nem nyújt üdítő látványt az a honfitársunk, aki öntudatlan állapotban fetreng egy parkban vagy részegen óbégatva fürdőzik egy városi szökőkútban. A kötekedő, ordenáré stílus, a túlzott alkoholfogyasztás miatti igénytelen megjelenés rossz fényt vet az egész magyar szurkolói közösségre. Jó lenne, ha ez a fajta viselkedés a jövőben egyre távolabb kerülne a magyar szurkolói kultúrától és ehelyett a szervezett, fegyelmezett és a lehetőségekhez képest józan megjelenés lenne ránk, magyar szurkolókra a jellemző az ilyen idegenbeli túrákon. Egyáltalán nem tilos alkoholt fogyasztani, de a meccs napján csak mértékkel kerüljön rá sor.
 

Beléptetés, vendégszektor, zászlók
 
A beléptetésnél arra kérünk mindenkit, türelemmel legyen. A mérkőzés kezdetén egy egyszerű, de látványos élőképpel készülünk. Várhatóan a kellékek miatt az elején lassabb beengedés várható.
 
Tágas vendégszektor az athéni Olimpiai stadioné, hiszen majd 3500 fő befogadására alkalmas. A lelátón természetesen összetömörülünk, de a drapériák mind kikerülhetnek alulra. Rendhagyó módon arra kérünk Bennetek, hogy amíg a a többség nincs bent, ne helyezzen ki senki semmit. Csoportunk egy új, nagyobb, egész tábort jelképező drapériával készül, melyet alul középre fogunk kihelyezni. A látványunkhoz, a magyar tábor megjelenéséhez most ez elengedhetetlen szempont. Továbbá prioritást élveznek a szervezett szurkolói csoportok transzparensei azokkal a nemzeti színű zászlókkal szemben, melyeket csupán egy-két személy hoz magával. A lelátó íratlan szabályait mindenki tartsa tiszteletben! Az igénytelen, filctollal rajzolt, csapnivaló kinézetű zászlókra pedig semmi szükség, azokat ne is hozzátok magatokkal.
 
A mérkőzésre elhozott zászlóikra fokozottan ügyeljenek a teljes meccsnap folyamán; különösen a gyülekező felé tartva és meccs után a stadionból távozva. Egy drapéria, egy magyar zászló több, mint egy ereklye, mindenki úgy is álljon hozzá, úgy vigyázzon rá!
 
A mérkőzésen
 
Pontosan 2 éve nem nyert válogatottunk idegenbeli mérkőzést. Most a görögök hazai legyőzése után újra biztató játékot láthattunk. Ennek fényében azt szeretnénk, hogy 90 percre zárjunk ki minden külső tényezőt és csak arra koncentráljunk, hogyan segítsük győzelemhez a csapatot. Mint minden idegenbeli túrán, most is benne van, hogy nem sikerül bevinni a dobot és a megafont, így az egységes szurkolás érdekében fokozottan figyeljünk majd az előénekesekre.
 
Kérjük, hogy a fenti kéréseket, iránymutatásokat vegyétek figyelembe az út során; ezek betartásával ti is járuljatok hozzá ahhoz, hogy a magyar szurkolótábor szervezetten, egységesen és igényesen jelenjen meg Görögországban."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC