nb1.hu

Volt-e zrika a Vidi és a Fradi játékosai között a válogatottnál?

Fiola Attila megmondja.

Vasárnap jön a bajnokság egyik szakmai csúcsrangadója, a bajnoki címvédő és listavezető FTC a MOL Fehérvár FC-t fogadja a Groupama Arénában.

A Vidi honlapja viszont nem csak ebből az apropóból beszélgetett Fiola Attilával:

"- A Lengyelország elleni bravúros 2-1-es győzelemmel befejeződött számunkra a vb-selejtező, a csoportban a negyedik helyen végeztünk. Összességében hogyan értékeled a válogatott szereplését?
Ezt a vb-selejtezőt csalódásként éltük meg a válogatottban szereplő játékostársakkal. Az volt a célunk, hogy odaérjünk a csoportban a második helyre, sajnos ez nem jött össze. Nagyrészt saját magunkat okolhatjuk, az albánok elleni két vereség volt a döntő, illetve a lengyelek elleni hazai meccset is meg kellett volna nyernünk. Az viszont mindenképp egy kis vigaszt jelent számunkra, hogy az utolsó két találkozónkat megnyertük. Ha az egész 2021-es évet nézem, akkor azt mondhatom, hogy szépen búcsúzunk ettől az esztendőtől, és bár a vb-selejtező – ahogy mondtam – csalódás volt számunkra, összességében azért pozitívan tekintek majd vissza a válogatott idei teljesítményére. Az Eb-n tisztességesen képviseltük hazánkat és a vb-selejtezők alkalmával az Anglia elleni idegenbeli döntetlenünkre, vagy a lengyelországi győzelmünkre büszkék lehetünk.

– A válogatott befejezte erre az évre a szereplését, a Vidivel azonban még fontos meccsek várnak rád, most vasárnap például a bajnoki címvédő FTC otthonába látogattok. Milyen találkozóra számítasz a zöld-fehérek ellen?
A válogatottak közül néhányan csak a hét második felében fognak csatlakozni a csapathoz, szóval nem lesz sok időnk a felkészülésre, de persze ugyanez igaz az ellenfelünkre is. Mindenképp szeretnénk folytatni az elmúlt hetek jó sorozatát. Nagyon nehéz meccsre számítok, de ez az a találkozó, amit mindegy milyen játékkal, de mindenképp meg kell nyernünk. A Groupama Arénában mindig nehéz játszani, de van törleszteni valónk a szurkolóink felé, úgy gondolom, egy idegenbeli sikerrel most vasárnap, feledtetni tudnánk a korábbi kisiklásainkat. A védekezés nagyon fontos lesz, el kell kerülnünk azt, hogy gólt kapjunk, mert hátrányból rendkívül nehéz felállni az Üllői úton. Emellett az is fontos lesz, hogy a helyzeteinket ne puskázzuk el, mert ahogy a legutóbbi egymás elleni bajnokin is egy gól döntött, úgy könnyen előfordulhat, hogy most vasárnap is egy találat dönt majd a 3 pont sorsáról. Bízom benne, hogy mindenki nagyon motivált lesz és ahogy mondtam, szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat.

– Szóba került köztetek a válogatottban a ferencvárosi kerettagokkal a vasárnapi meccs?
A lengyelek elleni győzelmet követően viccesen megjegyezték a többiek, hogy Negoval 90 percet a pályán voltunk, biztosan fáradtabbak leszünk majd, de ilyen baráti zrikánál többet nem foglalkoztunk a vasárnapi rangadóval. A válogatottban csapattársak vagyunk és egymásért küzdünk, de vasárnap már ellenfélként lépünk majd pályára és mindenki a saját klubja sikeréért fog harcolni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC