Visszavágna az Újpestnek Supka Attila

Kezdődik az utolsó forduló.

Forrás: ujpestfc.hu

Péntek este elkezdődik az NB I 2021-2022-es szezonjának utolsó fordulója, a nyitómeccsen a Mezőkövesd látja vendégül az Újpestet.

A találkozónak igazi tétje már nincsen, ugyanis mind a kétfél bennmaradása biztos, míg a negyedik hely sorsa is eldőlt, ami nemzetközi kupaindulást érne. Egyedül már csak a végső helyezés a tét, egy győzelemmel a Mezőkövesdpontszámban utolérhetné a jelenlegi hatodik Újpestet, míg a lilák három ponttal az ötödik helyen zárhatnák a bajnokságot.

A találkozó előtt így nyilatkozott a boon.hu-nak Supka Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője:

,, Nagyon remélem, hogy az Újpest elleni mérkőzésen végre be tudjuk gyűjteni a győzelemért járó pontokat, mert számításaim szerint az előző két fordulóban öt pontot hullajtottunk el. A Debreceni VSC és a Budapest Honvéd ellen is megvoltak a lehetőségeink a győzelemre. Szeretnénk ezt a meccset megnyerni, annak érdekében, hogy a bajnokságot jó szájízzel fejezzük be. Igaz, hogy tavasszal kikaptunk az Újpesttől, de abban az időszakban fizikálisan még nem néztünk ki túl jól, ráadásul pedig a zaklatott felkészülésünk mentális gondjaival is küzdöttünk, most viszont egy teljesen más mérkőzésre számítok. A bajnokság végére nagyjából kiegyenesedtünk, sikerült benn maradnunk, így nyugodtan futballozhatunk, ebből a szituációból eredményesen kell kijönnünk. Az Újpest ugyan rosszul kezdte a bajnokságot, de akkor is tudtuk, hogy jó csapat. Télen tovább erősödtek, éppen azért is nehéz mérkőzésre számítok, mert a lila-fehéreknek sok remek játékosuk van. Zivzivadze szépen termeli a gólokat, de Croizet, Mitrovic és Beridze is remek labdarúgó, bármelyikük egyedül is képes eldönteni egy-egy mérkőzést. Védekezésben ott van Onovo és Bouma, akik képesek hatékonyan megszűrni a támadásokat. Tőlük függetlenül, ha koncentráltak leszünk, és a saját játékunkat nyújtjuk, akkor eredményesek leszünk. A jó produkció természetesen azért is nagyon fontos, hogy a szurkolóink maradandó élményekkel intsenek búcsút a bajnokságnak, és a következő évben még többen jöjjenek ki a mérkőzéseinkre."

NB I
33. FORDULÓ

20.15: Mezőkövesd–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb híreink