Visszatért Fehérvárra a legendás támadó, pályaválasztói jogot cserélt az MTK

Szépen fogynak a jegyek a vb-selejtezőkre.

Forrás: molfehervarfc.hu

MOL FEHÉRVÁR FC
Klubunk egykori legendás támadója, Tiber "Laca" nagyon boldog, hogy fiával együtt dolgozhat a MOL Fehérvár FC-ben és azt is megtudtuk tőle, hogy idén a Vidi öregfiúk csapata nyerte meg az országos veteránbajnokságot. 

"Már régebb óta mondogattam Krisztiánnak, hogy amennyiben megtalálja a számításait Székesfehérváron, akkor térjen haza, hiszen az élete úgy alakult, hogy Sopronhoz érzelmileg már semmi nem köti. Nagyon boldog és egyben büszke vagyok amiatt, hogy mostantól a fiammal együtt dolgozhatunk itt a Vidiben. Krisztiánt szinte minden ide köti Székesfehérvárhoz, az édesanyja, a testvére, a 95 éves mamája és én is, a baráti köre is, na meg persze a Vidi" - vágott egyből a dolgok közepébe Tiber László.

"Több, mint két évtized után tértem vissza Székesfehérvárra, így visszagondolva, nagyon sok időnek tűnik. Őszintén megmondom, nem gondoltam volna, hogy 20 évig Sopronban fogok élni, azonban az NB I-es karrierem után még 13 évig Ausztriában fociztam és nyilván ésszerű döntés volt, hogy Sopronban maradtam, hiszen onnan sokkal kevesebbet kellett utazni. Emellett a soproni utánpótlásban is szerepet kaptam edzőként. Miután az ausztriai karrierem is befejeződött, a Sopronhoz közeli Hegykő csapata keresett meg, amely akkoriban a megye II-es bajnokságban szerepelt. Ott játékosedzőként dolgoztam az elmúlt időszakban, de mivel a magánéletem úgy alakult, hogy már nem kötött semmi Sopronhoz, ezért hallgattam édesapám hívó szavára és hazatértem Székesfehérvárra. Rendkívül boldog vagyok, hogy a nevelőklubom utánpótlásában lehetőséget kaptam, a 2021/22-es szezonban a Vidi U15-ös csapatnál fogok dolgozni Balogh Zoli kollégámmal, valamint Horváth Zolival közösen egyéni képzéseket tartunk a vidis fiataloknak. Emellett a megyei másodosztályban szereplőt Pátka együttesének leszek a vezetőedzője, szóval szerencsére az előttem álló időszakban is az teszi majd ki az életem nagy részét, amit a legjobban szeretek, a futball. Fontos számomra, hogy folyamatosan továbbképezzem magam, hiszen ahogy játékosként is mindig jobb és jobb akartam lenni, úgy edzőként is hasonlóan motivált vagyok. " - fogalmazott az 1998-as NB I-es gólkirály, Tiber Krisztián. 

A most zárult szezonban aranyérmet nyert az országos kispályás veteránbajnokságban a Vidi csapata, erről is nagy örömmel számolt be honlapunknak Tiber László, a csapat mindenese.

"Az MLSZ által szervezett bajnokságban, melyben csak 60 év felettiek szerepelnek, 2015 után ismét mi lettünk a legjobbak. Először 10 régióban zajlottak a küzdelmek, mi Közép-Dunántúlon szerepeltünk az Ajka, a Várpalota és a Veszprém ellen. A tíz régió tíz győzteséhez csatlakozott a két legjobb második helyezett, így alakult ki a 12 csapatos országos döntő, de a pandémia miatt ezúttal regionális elődöntőt tartottak, a dabasi döntőre így csak 4 csapat jutott be: rajtunk kívül a Pécs, az Örkény és a Nyíregyháza vett részt ezen a finálén. A pécsieket és az örkényieket is 2-1-re legyőztük, a Nyíregyháza elleni 4-4-es döntetlen pedig elég volt ahhoz, hogy mi nyerjük meg a négyes döntőt és ezzel a bajnokságot is. A szezon során szóhoz jutott Decsi János, Szabó János, Májer László, Pálinkás János, Vas József, Farkas Zoltán, Marton Ferenc, Tersánszky Tibor, Kádár Lajos, Fenyvesi Tamás, Botos István, Simon József, Nagy Sándor, az egykori UEFA-Kupa-győztes csapatból pedig Végh Tibor, Szabó József, Vadász Imre és Borsányi István."

MTK
Jövő szombaton Székesfehérváron lépünk pályára.

Csapatunk a vasárnapi, újpesti bajnoki mérkőzését követően legközelebb jövő szombaton, augusztus 28-án a MOL Fehérvár FC-t fogadta volna az OTP Bank Ligában, az Új Hidegkuti Nándor Stadion gyepszőnyegét kímélendő azonban klubunk kezdeményezte a találkozó pályaválasztói jogának felcserélését.

Ehhez a MOL Fehérvár FC és az MLSZ is hozzájárult, így augusztus 28-án 20:30-tól a MOL Aréna Sóstóban lépünk pályára a fehérváriak ellen, míg a két csapat december 11-re kiírt mérkőzésének az Új Hidegkuti Nándor Stadion ad majd otthont.

MAGYAR VÁLOGATOTT
Az Anglia és Andorra elleni szeptemberi hazai vb-selejtezőkre már több mint 30 ezren váltottak kombinált belépőt. Az érdeklődés továbbra is jelentős, a jegyrendszer folyamatosan szolgálja ki a vásárlókat. Aki szeretne a helyszínen szurkolni a csapatnak, annak érdemes mielőbb megváltania a jegyét, mert a jelenlegi vásárlási ütemet tartva hamarosan teltházas lehet a két mérkőzés.

Legfrissebb híreink