nb1.hu

Visszaigazolta a Paks a játékosa ikertestvérét

Paks - Megvan a második igazolása.

Íme, a paksiak, nb1.hu-nak küldött közleménye:
 
"Megérkezett Klubunkhoz az idei második igazolásunk, Simon András, aki három és fél évre kötelezte el magát a PAKSI FC-hez.
 
Szurkolóink előtt egyáltalán nem ismeretlen András, hiszen 2014 nyarától már egy évet futballozott nálunk. Akkor 14 élvonalbeli tétmérkőzésen egy gólt szerzett. Minden bizonnyal többször is pályára lépett volna, de egy sérülés ebben megakadályozta. Tőlünk az akkor NB II-es Gyirmóthoz igazolt, és a csapat felkerült ugyan az NB I-be, ott azonban nem tudtak megkapaszkodni, így ebben az évadban ismét az NB II-ben szerepelnek.
 
– Azzal kezdem, hogy mindent köszönök a gyirmótiaknak – mondta András. Szép emlékeket fogok őrizni a klubról, de úgy éreztem, hogy váltanom kell. Szerettem volna ismét az NB I-ben játszani, és Pakson erre lehetőségem nyílhat.
 
A jobb lábas 27 éves csatár azzal, hogy hozzánk igazolt, együtt futballozhat ikertestvérével Ádámmal, aki tavaly ősszel került Paksra a Haladástól.
 
– Természetesen sokat nyomott a latban, hogy a testvérem is itt focizik – folytatta András. Ugyanakkor már egy évet eltöltöttem itt, és tisztában voltam azzal, hogy Pakson jó körülmények vannak. Itt minden együtt van ahhoz, hogy csak a focira koncentrálhasson egy játékos. Jó ismerősként köszöntött mindenki, olyan volt az egész, mintha csak tegnap váltunk volna el.
 
A 185 centiméteres csatár 2006-ban mutatkozott be az élvonalban, majd rá egy évre a Liverpoolhoz került, de kölcsönben még a spanyol Cordoba játékosa is volt. A Gyirmótnál 65 meccsen 20 gólt szerzett, ebből kettőt az NB I-ben. Most azzal a góllal köszöntjük újból itt Pakson, amit még 2014 novemberében szerzett a kettő-kettőre végződött Győri ETO FC – PAKSI FC mérkőzésen. Sok sikert!"
 
 

Videoton: visszatért a magyar válogatott védő – NB1.hu

Visszatért a Vidibe a válogatott védő

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC