nb1.hu

Vinnné a Vidi, de az NB III-ba száműzhetik a Kisvárda egyik legjobbját

Kemény leckével mehet haza Romániába.

„Meg fogja tanulni, hogy az NB III-ban is lehet keményen dolgozni” – üzente a Kisvárda Master Good labdarúgójának, Claudiu Bumbának a klub sportigazgatója, Révész Attila a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

 „Ez a díj inkább az eredménynek szól, semmint az ismert munkásságnak, amit egy sportvezetőnek tenni kell” – nyilatkozta Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója az Év sportvezetője elismerésről, amelyet az NB I-es klubvezetők és az újságírók egyaránt neki ítéltek, utóbbi volt az NB1.HU MAGYAR ARANYLABDA-SZAVAZÁSA.

A szakember elmondta, hogy a 2021-es év egyik legnagyobb kihívása az edzőkérdés volt, amely Joao Janeiro Dunaszerdahelyre való távozása után állt elő. „Egy probléma volt: nem szerettünk volna behozni egy strómant, így azt a megoldást kellett megkeresni, hogy hogyan tudjuk a licencfeltételeknek megfelelően teljesíteni az előírásokat, azaz hogy egy pro-licences edző üljön a kispadon” – mondta Révész a betöltendő pozícióról, amelyre korábban Adrian Mutu és Michael Boris is jelölt volt.

„Sokan támogattak, illetve kérték, hogy vállaljam el. Korábban is csináltam, ez nem jelent nagy problémát. Ennek a mérlegelése tartott idáig, hogy ezt szeretném, illetve tudom-e csinálni” – fogalmazott a sportigazgató. „Az az idő, amit eddig a VIP-ben töltöttem az ellenfél képviselőivel, vezetőivel, illetve fontos tárgyalásokkal, az más időszakra tolódik, mert ezt az időt most a kispad és a vezetőedzői kötelezettségek viszik majd el” – beszélt várakozásairól a szakvezető.

A beszélgetés során szóba került a téli átigazolási időszak is, ennek kapcsán a sportvezetőt a lehetséges játékosmozgásokról is kérdezte Szedmák Zita műsorvezető: „Vannak játékosok, akik szeretnének távozni. Elsősorban Bumba, akit a kapzsi menedzsere az utolsó pillanatokban arra próbált rávenni, hogy távozzon a Videotonba magasabb bérért. Mi is egyeztettünk a Videotonnal, de nagyon távol állnak egymástól az elképzelések, még úgy is, hogy a nyári időszakban a játékos szerződése lejár” – mondta Révész, aki a játékos reakciójáról is beszámolt.

„Habár volt egy megállapodásunk a hosszabbításról, a menedzserének a kapzsisága ezt sajnos nem tette lehetővé. Természetesen meg is szakítottuk vele a kapcsolatot, Bumba pedig bejelentette, hogy így nem tud futballozni.” A kisvárdai labdarúgóklub sportigazgatója azt is elmondta, hogy az események fényében mire számíthat Bumba a tavaszi félszezonban.

„Meg fogja tanulni, hogy az NB III-ban is lehet keményen dolgozni, természetesen nem fogunk engedni a zsarolásának. Majd úgy megy haza Romániába, hogy megtanulja, Magyarországon nem az van, amit a játékosok akarnak” – vetítette előre Révész Attila.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC