nb1.hu

Vinicíus: Brazíliában az emberek többségéhez nem jutnak el a hírek

Nagyon várja a folytatást.

Vinicíus Pualoval készített interjút a molfehervarfc.hu a mindennapokról, Brazíliában élő rokonairól és az NB I lehetséges folytatásáról.

Az első kérdés a mindennapokra vonatkozott, így sikerült alkalmazkodnia az új helyzethez a családjával:

,,Ez a mostani egy teljesen új élethelyzet minden ember számára. Úgy gondolom, senki nem volt erre felkészülve, mindenki másképp próbálja feldolgozni a mostani eseményeket. Egy sportoló életét a mozgás, a játék határozza meg. Nyilván a mozgás valamilyen szinten továbbra is az életünk része maradt, hiszen napi szinten kapunk feladatokat, de ez egyáltalán nem ugyanolyan, mint amikor együtt edz a csapat. Arról nem is beszélve, hogy nagyon hiányoznak a mérkőzések. Ugyanakkor én mindig olyan ember voltam, aki mindenben próbálja a pozitív dolgokat keresni, és most is megtaláltam. Korábban sosem tudtam ennyi időt együtt tölteni a feleségemmel és a gyerekeimmel. Minden egyes nap sétálunk közösen egyet az utcánkban, utána közösen végezzük el azokat a feladatokat, amiket a gyerekek az iskolából kapnak, esténként pedig közösen tévézünk. Nyilván a gyerekek még nem igazán értik, miért is változott ennyit az életünk, igazából élvezik, hogy most ilyen sokat együtt van a család, persze azért nekik is hiányoznak a barátaik."

Brazília helyzetéről és az ott élő családjáról, valamint barátairól ezt mondta el:

,,Sajnos Brazíliában elég rossz a helyzet. Az első időszakban nem születtek meg időben azok az óvintézkedések, amelyek itt Európában szinte minden országban jellemzőek voltak. Nagyon sok olyan hely van Brazíliában, ahol az emberek többségéhez nem is jutnak el a hírek. Gondolj csak bele, milyen szörnyű, beláthatatlan következménye lenne annak, ha valamelyik favellában elterjedne ez a vírus. Szóval egyelőre nem túl biztató a helyzet, de napi kapcsolatban vagyok anyukámmal és a testvéremmel is, valamint sok barátommal is és szerencsére mindenki biztonságban van. A testvérem titkárnőként dolgozik egy kórházban, úgyhogy van rálátása a helyzetre. Bízom benne, hogy végül Brazília is átvészeli a lehető legkevesebb áldozattal ezt a súlyos járványt."

Így látja a szezon befejezését:

,,Mindannyian nagyon várjuk az illetékesek végső döntését. Szerintem mindenki azt szeretné, hogy be tudjuk fejezni a bajnokságot, de csakis abban az esetben, ha senki egészsége nem kerül emiatt veszélybe."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC