,,Vidiverőhöz" látogat a meglepetéscsapat - ELŐZETES

Hornyáknak nem meglepő a Mezőkövesd szereplése.

Forrás: Mezőkövesd

A Vidit megverő Puskáshoz utazik a szezon meglepetéscsapata, a Mezőkövesd.

A múlt heti győzelmével 3 pontra megközelítette a dobogó legalsó fokát a felcsúti csapat. Eddig 23 pontot gyűjtöttek a bajnokságban, egy pont az előnyük az őket szorosan követő Honvéddal szemben. Egy esetleges győzelem esetén lőtávolba kerülhetnek a bajnoki címért folytatott versenyben.

Hornyák Zsolt ezt mondta el a meccs előtt:

,,A Mezőkövesd szervezett, kollektív futballt játszik, masszív védekezésből indul ki, a középpályán agresszívan letámad, általában kis különbséggel nyeri a mérkőzéseit, ami szintén abból ered, hogy jól védekezik. A borsodiaknak nagyon kellemetlen a stílusuk, nehéz feltörni a védelmüket. Az első meccsen a góljukig minimálisan jobbak voltunk, és ha Josip Knezevic kapufája bemegy, teljesen másképp alakult volna az összecsapás mind az eredmény, mind a játék tekintetében. Nagyon nehéz dolgunk lesz, ellenfelünk jól áll a bajnokságban, a szezon meglepetéscsapata. Számomra ugyanakkor nem meglepő a Mezőkövesd szereplése, hiszen tapasztalt, tudatosan felépített együttesről beszélünk. Ugyanakkor bízom a csapatmunkában, és ha olyan felfogásban futballozunk, mint Fehérváron, lesz esélyünk a jó eredményre."

A Mezőkövesden nem látszik, hogy lassítana. Kettő pont a hátrányuk a listavezető Ferencvároshoz képest, 27 pontosak a bajnokságban. Az előző fordulóban az utolsó Kaposvárt győzték le hazai pályán, így a formájukkal nincs különösebb baj.

Kuttor Attila a mérkőzés előtt így nyilatkozott:

,,Jól kaptuk el az őszi szezon utolsó szakaszának nyitányát a Kaposvár elleni győzelemmel, annak pedig különösen örülök, hogy a három pont megszerzésén túl, valóban jó játékkal sikerült előrukkolnunk. Nehéz az ilyen mérkőzéseken pályára lépni, mert mindenki győzelmet várt tőlünk, ezért is érzem értékesnek a szombati napot, mert jó teljesítményt nyújtva tudtunk megfelelni az elvárásoknak. Hétfőtől ugyanakkor egy új hét kezdődött, és innentől már csak és kizárólag az előttünk álló feladatokkal foglalkoztunk. Egészen pontosan a Puskás Akadémia elleni ütközettel, most ez lesz a legfontosabb mérkőzésünk. Azt gondolom, nem hazudok, amikor azt mondom, hogy két jó formában lévő együttes összecsapását láthatják majd a szurkolók, hiszen nem csak nekünk sikerül jól eddig ez a szezon, de hétvégi ellenfelünknek is. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a Fradit, és a Fehérvárt is le tudta győzni idén, ráadásul nem is egy találattal. Már a nyári, egymás elleni mérkőzésen is jó benyomást keltettek a felcsútiak, ezért is érzem nagyon értékes győzelemnek azt a sikert. Mondanom sem kell, idegenben még nehezebb kihívás vár ránk, de pontosan azért dolgoztunk eddig is lépésről lépésre, hogy minden eshetőségre, minden riválisra kellőképpen fel legyünk készülve. Úgyhogy biztosan nem lesz könnyű meccs, de nem félünk tőle, és reméljük a legjobbakat."

Legfrissebb híreink