nb1.hu

Vidi-ZTE: Carillo külön foglalkozott Nikoliccsal – reakciók, videók

Márton Gábor tíz emberrel sem adta fel a reményt.

Lemosta a pályáról hazai pályán a MOL Fehérvár FC a ZTE-t, 4-1-re ütötték ki a fehérváriak a vendégeket.

Petrjak 3, Lanzafame 2, Böde ellenálhatatlan volt – eredmények, tabella – NB1.hu

A 22. fordulóval folytatódott a küzdelem az NB I-ben. A Paksba visszatért az eltiltását letöltő Böde Dániel. A rutinos futballista nem is tétlenkedett, egy emlékezetes gólt szerzett a Loki ellen. Böde a felezővonal közeléből lódult meg, a debreceni futballisták pedig nem tudták feltartóztatni. Böde duplán örülhetett, hiszen a Paks is diadalmaskodott.

Már az 5. perceben vezetést szerzett a Fehérvár, Stopira volt eredményes egy szöglet utáni fejesből. Ezután is látszott a hazaiakon, hogy remek hangulatban léptek pályára, lendületesen vezették a támadásokat, míg a zalaiak csak egy-egy veszélytelen ellentámadásig jutottak. A szünetig több gól már nem esett, így hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Security Check Required

(null)

A pihenő után azonban beindult az igazi gólgyár, 4 találat esett a második játékrészben. A zalaiak dolgát tovább az is nehezítette, hogy a fordulás után emberhátrányba kerültek miután a tizenhatoson belül Szépe János lerántotta Petrjakot. A megítélt tizenegyest nem tudta értékesíteni Nikolics, azonban a sértett korrigálta a nemrég hazatérő támadó hibáját néhány másodperc múlva. Ivan Petrjak 13 perc alatt mesterhármast szerzett, betalált az 57. és a 62. percben is. A 85. percben Radó tudott szépíteni tizenegyesből, azonban így is kiütés lett a meccs vége.

Security Check Required

(null)

A győzelmével a Vidi közelebb került a Ferencvároshoz azonban a Mezőkövesd szorosan ott van a nyomukban. A ZTE számára nagyon nem jött jól a vereség, 4 pontra van tőlük a bennmaradást értő 10. hely. A következő fordulóban a Videoton az utolsó helyezett Kaposvárt fogadja hazai pályán, míg a ZTE a harmadik helyezett Mezőkövesdhez utazik vendégségbe.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

Joan Carrillo(MOL Fehérvár FC): ,,Gratulálok a játékosoknak a mai sikerhez. Nem könnyű így meccselni egyik csapatnak sem, amikor sorozatban ilyen sok mérkőzés van, de a Zalaegerszeg is támadó felfogásban állt neki a meccsnek, valamint mi is, már a kezdőcsapatban is sok támadószellemű játékos kapott helyet. Jól kezdtük a találkozót, de az első félidőben azért akadt több technikai hiba is a játékunkban. A szünetben azon volt a hangsúly, hogy mennyire fontos a második gól megszerzése. Ez hamar jött is, valamint kikényszerítettünk egy emberelőnyös helyzetet. Nyilvánvalóan gól-, és emberhátrányban a Zalaegerszegnek nehezebb dolga volt, mi pedig még több gólt tudtunk szerezni. Összességében örülök az eredménynek, a teljesítménynek és a hozzáállásnak is, az pedig külön pozitívum, hogy Nyári Patrik és a debütáló Szabó Levente is jól tudott beszállni a meccsbe.”

A fehérvári tréner külön kitért Nikolicsra is:

„Nikó képességeiben természetesen továbbra sincs semmi kétségem – szerintem Magyarországon másnak sincs. Edzéseken folyamatosan lövi a gólokat, biztosan jönnek majd a találatok a mérkőzéseken is. Tapasztalatával sokat segít, nagyon hasznosan játszik, megnyitja a területeket a többieknek, remek kombinációkat csinál Ivánnal és Kokóval. Szerencsés vagyok, hogy a mi csapatunkban játszik.”

Márton Gábor(ZTE): „Nehéz mit mondani egy 4-1-es vereség után, bár szerintem ez a kiállításig – ami olyan volt, amilyen – egy szoros mérkőzés volt. Tíz embernél is próbáltam úgy cserélni, hogy visszajöhessünk a meccsbe, de a Vidi ellen gól- és emberhátrányban ez nagyon nehéz. A srácok megpróbáltak mindent, rengeteget futottak fel-le, de ez most így sikerült. Tudtuk, ahhoz, hogy életben tartsuk az esélyeinket, szükség van bravúrgyőzelmekre. A kiállításig úgy érzem, ez egy „x”-es meccs volt, volt helyzet és kapufa itt-is, ott-is. Lassan kezdtünk, az elején nem mertünk futballozni, de az első félidő utolsó 10-15 percben már voltak olyan játékok, amelyeket kérek a csapattól. Bíztam benne, hogy ezt át tudjuk menteni, de hamar jött a kiállítás és utána jöttek a Vidi-gólok.”

A forduló nézőszámai: telt ház volt a Mezőkövesd-Fradin – NB1.hu

A 22. fordulót is kipipálták az NB I-ben szereplő együttesek. A játéknap legnagyobb rangadóját a harmadik Mezőkövesd és a listavezető Ferencváros játszotta. A Kövesd nem kis meglepetést okozott szombat este, hiszen Kuttor Attila együttese már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

MOL Fehérvár FC – Zalaegerszegi TE FC 4-1 (1-0)
Mol Aréna Sóstó, 2395 néző, v.: 
Pillók
gólszerzők: Stopira (5.), Petrjak (49., 57., 62.), illetve Radó (85. – 11-esből)
sárga lap: Bamgboye (60.), Nikolov (86.), illetve Mitrovic (63.), Katanec (76.)
piros lap: Szépe (48.)
Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Musliu, Stopira, Hangya – Pátkai (Nikolov, 78.), Houri – Bamgboye (Szabó L., 72.), Kovács I. (Nyári, 62.), Petrjak – Nikolics
ZTE: Demjén – Bolla (Ikoba, 58.), Szépe, Lesjak, Katanec – Bedi, Katelarisz – Stieber Z. (Ostrek, 58.), Mitrovic, Bőle (Barczi, 75.) – Radó

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC