Vidi: visszatért a válogatott kapus, Szabicsék komoly célja - reakciók

Edzőmeccset játszottak a fehérváriak.

Forrás: molfehervarfc.hu

SV Lafnith-MOL Fehérvár 1-2 (1-2)
gólszerző:
Kröpl (30.), ill. Szabó L. (10.), Kovács I. (38.)
MOL Fehérvár: Kovácsik - Kojnok, Lüftner, Dinnyés, Horváth Barnabás - Dárdai, Alef, Houri, Evandro - Kovács István, Szabó Levente.
A második félidőben: Kovács Dániel - Kövesdi Péter, Rus, Vágó, Zeke - Funsho, Bourard, Ruben Pinto, Petrjak - Tóth Tamás, Zivzivadze. 

Az új szezonra készülő MOL Fehérvár lejátszotta az első edzőmeccsét az ausztriai edzőtáborban. Szabics Imre együttese az osztrák SV Lafnitz ellen lépett pályára. Íme a fehérváriak beszámolója az összecsapásról:

"Az ausztriai edzőtábor első mérkőzésére június 17-én, 17:30 órakor került sor Rohrbach an der Lafnitzban, zárt kapuk mögött. Ellenfelünk az osztrák másodosztályban szereplő SV Lafnitz volt. Szabics Imre ezúttal a Kovácsik - Kojnok, Lüftner, Dinnyés, Horváth Barnabás - Dárdai, Alef, Houri, Evandro - Kovács István, Szabó Levente tizenegynek szavazott bizalmat a kezdőcsapatban.

Az első nagy lehetőségünkre a 6. percig kellett várni, ekkor Alef fordult kapura az ötös sarkáról, de életerős lövése az egyik osztrák hátvédről szögletre vágódott. Tíz perc után már nem tudtak tisztázni a házigazdák, a térfél jobb oldalán Konjok Kovács Istvánhoz játszott, aki remek ütemben ugratta ki Szabó Leventét, támadónk pedig éles szögből, mintegy tíz méterről laposan kilőtte a hosszú alsót (0-1).

Újabb tíz perccel később ismét Szabó Levente próbálkozott, ezúttal a tizenhatos bal oldali csücskéről célozta meg laposan a hosszú sarkot, de Zingl leért a labdára.

 

A 26. percben hosszú idő után Kovácsik bravúrt is láthattunk - kapusunk 232 nap után tért vissza mérkőzésen is a pályára, első komolyabb próba elé pedig Fadinger állította, de egy gyors vetődéssel szépen szögletre ütötte a 13 méteres lapos lövést.

 

A 30. percben azonban már Ádám is tehetetlen volt, Siegl beadása után Kröpl simázta le a labdát nagyjából 11 méterről a bal alsóba (1-1).

Két perccel később Evandro kényszerítőzött Kovács Istvánnal, majd a játékvezető szerint szabályosan szerelték, mielőtt lövésre lendült a lába. Rövid ápolás után brazil támadónk folytatni tudta a játékot. A 38. percben ismét magunkhoz vettük a vezetést! Houri tört előre középen, Kovács István elé talált aki nyolc méterről higgadtan a hálóba helyzet a labdát az időközben csereként beálló Lucas Wabnig mellett (1-2).

A szünetben mindkét szakmai stáb sort cserélt (jobban mondva, a Horváth Barnabás helyett csereként beálló Zeke Márió pályán maradt), Vidi-mezben Kovács Dániel - Kövesdi Péter, Rus, Vágó, Zeke - Funsho, Bourard, Ruben Pinto, Petrjak - Tóth Tamás, Zivzivadze csapat folytatta a mérkőzést.

A második játékrész első lehetősége a Lafnitz előtt adódott az 56. percben, de Gremsl lőtt kapu mellé kapásból egy jobb oldali beadást. Nagyjából tíz percig ezt követően mezőnyben folyt a játék, majd Ruben Pinto jelentkezett be egy távoli próbálkozással, amelyet védett a kapus, nem sokkal később pedig a sárgák cserecsatára, Hermann fejelt kapufát az ötösről. A 76. percben Vágó került nagy helyzetbe, de 12 méteres lövését védte a hazai kapus. Egy perccel később Budu cselezte el magát majdnem a kapuig, a hálóőr verve volt, de a közeli gurítás elment a kapufa mellett. A hajrában még Gremsl került helyzetbe, de Kovács Dani is bemutatott egy szép védést, így 2-1-re nyertünk az osztrák másodosztályban vitézkedő Lafnitz ellen."

A találkozót követően így értékelt a két tréner:

Philipp Semlic: "Számunkra ez egy jó erőfelmérő volt, hiszen egy jó csapat ellen léptünk pályára. Tudtuk, hogy a Fehérvár a magyar topcsapatok közé tartozik és láthattuk a pályán is. Ennek ellenére ugyanazt a támadószellemű labdarúgást igyekeztünk bemutatni a meccsen, amelyet az osztrák másodosztályban is láthatnak tőlünk a szurkolók. Csak néhány edzésen vagyunk túl, ez volt az első mérkőzésünk a szezonban, ehhez mérten a teljesítmény egészen jó volt. Egyedül az első félidőben történt súlyosnak tűnő sérülés bánt, amely egy ártalmatlan szituáció után történt. De maga a mérkőzés és annak intenzitása rendben volt. A legfőbb célunk a következő szezonra az, hogy a fiatal játékosokat minél magasabb szintre fejlesszük, miközben megtanulják azt, hogy hogyan kell játszani egy offenzív felfogást megkövetelő csapatban." (molfehervarfc.hu)

Szabics Imre: "Jó erősségű csapat ellen játszottunk, hiszen a Lafnitz versenyben volt a feljutásért az osztrák másodosztályban. Hat nagyon komoly edzésen van túl a keret, amióta itt vagyunk az edzőtáborban - én ide számolom ezt a felkészülési találkozót is. Három ilyen kemény nap után annyit megérdemelnek a játékosok, hogy holnap a regeneráló edzés után a délután szabad legyen, de szombattól újra gőzerővel dolgozunk tovább, igen komoly terhelésnek lesz kitéve a csapat, hiszen komoly céljaink vannak a szezonban, ehhez pedig most kell megszerezni az alapokat." (molfehervarfc.hu)

Legfrissebb híreink