nb1.hu

Vidi: várják vissza a válogatottakat – Szabics reakciója

Gólösszefoglaló, edzőtábor értékelés.

Mint tegnap jeleztük, 2-2-es döntetlent játszott a Vidi az orosz bajnokságban a 9. helyen zárt Rostovval. Szabics Imre, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője így értékelte a mérkőzést.

“Nagyon jól kezdtük a találkozót, az első húsz perccel nagyon-nagyon elégedett vagyok, de a játékrész második felében sajnos kicsit elveszítettük a kontrollt a mérkőzés felett. Összeségében viszont így is elégedett lehetek. Borzasztóan meleg volt, de a hőségriadó ellenére is jó futóteljesítményeket mértünk, ami a játék mellett mindig nagyon fontos, hiszen még a felkészülés szakaszában járunk. Egyre közelebb azonban a kezdés, ezért is döntöttünk úgy, hogy több játékosunk is hatvan percnél több játékpercet kap. Az eredmény és a teljesítmény mellé tegyük hozzá, hogy az orosz élvonalban szereplő Rostov azért nagyon komoly játékerőt képvisel, ráadásul a szünetben ők sort cseréltek, így friss játékosok szálltak be a második félidőre.“

Osztrák mulatószene is volt a Vidi edzőmeccsén – NB1.hu

 "Az ausztriai edzőtábor utolsó napján az orosz élvonal 2020/2021-es kiírásában kilencedik helyen végző FK Rostov ellen lépett pályára a MOL Fehérvár FC. Kezdőként a Kovácsik – Kojnok, Rus, Lüftner, Stopira – Funsho, Dárdai, Alef, Petrjak – Zivzivadze, Houri csapat futott ki a pályára Vidi-mezben.

Vezetőedzőnk röviden az ausztriai edzőtáborról is összefoglalta a gondolatait.

“A srácok, a fiatalokat is beleértve – akik egyenértékűvé váltak a régebbi kerettagokkal – nagyon jól dolgoztak az edzőtábor alatt, elégedett vagyok a csapattal. Természetesen nagyon várjuk vissza a válogatott játékosainkat, de hasznos tapasztalat volt mindenki számára, hogy ennyi fiatal itt volt velünk. Megismertük azokat, akikhez nyúlni tudunk akkor, ha a helyzet úgy hozza. Mindenki megérdemli a két szabadnapot, utána folytatjuk a munkát!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC