Vidi-Újpest: nem hiába dolgoztak Szabicsék

Nikolics viszonylag hamar eldöntötte a meccset.

Forrás: Makádi Péter

MOL Fehérvár-Újpest 4-0 (2-0)

Szabics Imre az első győzelmére készült a Vidi vezetőedzőjeként. A Fejér megyei csapat vezetőedzője a találkozó előtt többek között ezt mondta:

"A héten azért dolgoztunk, hogy a teljesítmény is jobban közelítsen ahhoz a képhez, amit a kispadról látni szeretnénk."

Újabb bajnoki címet ünnepelhet Rebrov, Szabics az első győzelmére készül - NB1.hu

 

Nos, a kemény munka kifizetődött, hiszen a több alkalommal szépen felépített támadással előrukkoló MOL Fehérvár nagyon sima győzelmet aratott az Újpest ellen. Szabics még veretlen fehérvári mesterként, bár a képet árnyalja, hogy eddig csak két meccsen irányította a csapatot, de az első hazai összecsapását hozta. Az újpestiek két veretlenül megvívott bajnoki után maradtak újra pont nélkül.

Skandináv és belga vonal segítheti a Vidit az átigazolásokban - NB1.hu

 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: NIKOLICS NEMANJA

Bő 30 perc alatt kétszer is betalált a MOL Fehérvár rutinos futballistája, ezzel nagy szerepet vállalt a hazaiak győzelméből. A magyar válogatott futballista a duplája után már 10 gólnál jár az NB I mostani szezonjában.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: NEGO HELYZETE

A második félidő derekán Nego is beköszönhetett volna, de nem élt a lehetőségével. Sőt, a helyzetnél a menteni próbáló Máté eltalálta Negót, akit ápolni kellett. Bízunk benne, hogy a magyar válogatott játékosnak nincs súlyosabb gondja. Egyébként Negót néhány perccel az eset után le kellett cserélni. 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

8. perc: Bamgboyét állította meg szabálytalanul Csongvai a tizenhatoson belül, a Vidi tizenegyest kapott. A rutinos csatár Banai kapujának bal felső sarkába küldte a labdát. 1-0!

33. perc: Egy szögletet követően Zivzivadze csúsztatta meg a labdát, amit végül néhány lépésről Nikolics küldött az újpesti kapu bal alsó sarkába. 2-0!

69. perc: Petrjak kapott egy remek labdát, amit jól vett át, majd 11 méterről jobb lábbal bombázott az újpesti kapu közepébe. 3-0!

87. perc: Petrjak követte Nikolics példáját, hiszen ő is duplázott. Most kb. 20 méterről vette célba Banai kapuját, a labda a jobb alsóban pihent meg. 4-0!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az Újpest a következő fordulóban a Mezőkövesdet látja vendégül szombaton 14.45-től, míg a Vidi a Honvéd otthonában vendégeskedik vasárnap 17.30-tól. A bajnokik előtt az Újpest és a MOL Fehérvár a kupában bizonyíthat: a fővárosiak a Kisvárdával, a fehérváriak az MTK-val találkoznak az elődöntőben. 

JEGYZŐKÖNYV:

MOL Fehérvár FC - Újpest FC 4-0 (2-0)
MOL Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött v.:
Berke
gólszerző: Nikolics (8. - 11-esből, 33.), Petrjak (69., 87.)
sárga lap: Petrjak (67.), Rúben Pinto (70.), illetve Csongvai (8.), Onovo (26.)
Fehérvár: Kovács D. - Bolla, Rus, Musliu, Stopira - Bamgboye, Nego (Houri 68.), Rúben Pinto, Petrjak (Bourard 88.) - Zivzivadze (Szabó L. 82.), Nikolics (Dárdai 68.)
Újpest: Banai - Kastrati, Csongvai (Szakály P. 65.), Máté Zs. - Pauljevic (Mucsányi 75.), Onovo (Bjelos 74.), Mitrovic, Antonov (Cerqueira 65.) - Simon K. (Bacsa 65.), Junior Tallo, Beridze

A tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

22.24:

Fradi-Puskás Akadémia: bánhatja a szlovák élcsapat, hogy maradt a felcsúti edző - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink