nb1.hu

Vidi: Sallói István lesz a sportigazgató?

Napokon belül bejelenthetik. FRISSÍTVE!

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy a Konferencia Ligából való kiesés után Kovács Zoltán lemondott sportigazgatói posztjáról a MOL Fehérvár FC-nél.

Ki lesz a Vidi új sportigazgatója? – NB1.hu

 

A székesfehérváriak úgy tűnik, meghozták a döntést az utódot illetően, a Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis

a klub választása a klubhoz kötődő Sallói Istvánra esett, aki jelenleg még Zalaegerszegen tölti be ugyanezt a munkakört.

 

A Magyar Nemzet kiemelte, hogy Sallói a Videoton játékosaként lett elismert, válogatott futballista, hisz armincöt éve, 1986-ban mutatkozott be a csapatban, három évvel később egy idényre a Rába ETO-ban játszott, majd visszatért 1990-ben, és meredeken ívelt felfelé a karrierje: a következő három esztendőben 77 meccsen lépett pályára a Vidiben, 34 gólt szerzett, és csapatkapitány lett. Hozzáteszik továbbá azt is, hogy a magyar labdarúgás egyik legrutinosabb, legtapasztaltabb klubvezetője, dolgozott a Magyar Labdarúgó-szövetségben, komoly sikereket ért el Siófokon, kétszer Újpesten, közte Diósgyőrött, Kecskeméten, három éve az akkor még NB II-es Zalaegerszegen lett sportigazgató, és a ZTE a következő idény végén feljutott az első osztályba, majd kétszer sikerült kiharcolnia a bennmaradást.

FRISSÍTÉS, 14.10:

ZTE: Sallói István távozik – elnöki reakció, részletek – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC