nb1.hu

Vidi-Puskás Akadémia: majdnem pontot mentett a felcsúti csapat – GÓLOK TÖRTÉNETE

A hajrában dőlt el a meccs.

VIDEOTON-PUSKÁS AKADÉMIA 3-1

Magabiztos győzelmet aratott a Fehérvár a Puskás Akadémia ellen hazai pályán, a hajrára maradt a döntés. Ezzel megvan a Vidi idei második győzelme, élre is állt a csapat a tabellán. A Puskás Akadémia az erős kezdés után botlott, azonban sok okuk nincs keseregni.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: IVAN PETRJAK

A 84. percben szerzett góljával megpecsételte a mérkőzés sorsát. Amennyiben nem sikerült volna megszerezni, akkor a Puskás Akadémia lehet, hogy döntetlenre tudja menteni a mérkőzést.
 
A MECCS KULCSMOMENTUMA: KNEZEVIC GÓLJA

Fontos találat volt, ezzel jött vissza a meccsbe a Puskás. Sokáig úgy tűnt, hogy a csapat ki tudja bekkelni a találkozót, de Ivan Petrjak döntött.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

27. perc: Bamgboye indult meg a jobb oldalon, majd remekül tört be középre, ahol Nikolics érkezett remek ütemben és a hálóba talált. 1-0

56. perc: Knezevic 24 méterről lőtt, Kovácsik ugyan vetődött a labdára, de csak a jobb felsőbe tudta ütni. 1-1

84- perc: Hodizc próbálkozott Nego beadása után, ám Tóth hatalmasat védett, ám a kipattanó Petrjak elé került, aki kicselezte nagyot, majd a kapuba lőtt. 2-1

90. perc: Hodzic passzolt Zivzivadzéhoz, aki bal alsóba lőtt 11 méterről. 3-1

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő körben a Vidi Kisvárdára látogat, míg a Puskás Akadémia a Mezőkövesdet fogadja hazai pályán.

JEGYZŐKÖNY:

A tabella a linkre kattintva érhető el.

FRISSÍTÉS: 22.41

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC