nb1.hu

Vidi: megjött a kapus is

Hivatalos bejelentés.

Három nappal ezelőtt jeleztük, milyen posztokra érkezhetnek játékosok a Vidihez. Dárdai Palkó, akit egyedüliként előre megneveztünk, már érkezett a középpályára, a klub most bejelentette a kapust is.

Kapus, középső védő és középpályás is a Vidi célkeresztjében lehet – NB1.hu

 

ÍME, A MOL FEHÉRVÁR FC BEJELENTÉSE:

Tordai Árpád nálunk folytatja kölcsönben
A magyar és román állampolgársággal is rendelkező 24 éves hálóőr az FC Viitorul csapatától érkezett.

  
Tordai Árpád 1997. március 11-én született Marosvásárhelyen. 12 éves korától a Gheorghe Hagi Akadémián nevelkedett, majd 2014-től az FC Viitorul igazolt labdarúgója. Az elmúlt 6 évben kétszer fél évet szerepelt kölcsönben a szintén román Petrolul és az FC Universitatea Cluj együtteseiben. A román U17-es és U21-es válogatottba is kapott korábban már meghívót a 24. életévében járó kapus. 

Dárdai Palkót az NB I-be csábíthatják – NB1.hu

 

"Nagyon örülök, hogy tavasszal Magyarországon futballozhatok, régi álmom vált ezzel valóra. Célom, hogy olyan teljesítményt nyújtsak a Vidiben, hogy a kölcsönszerződés lejárta után is számítson rám a klub. A karrierem szempontjából mindenképp előrelépést jelent a Vidi. Lassan két éve már, hogy rendszeresen nyomon követem a magyar bajnokság történéseit, tisztában vagyok az erőviszonyokkal és nagyon várom, hogy elkezdhessem a közös munkát a csapattal" – nyilatkozta honlapunknak Tordai Árpád, aki a 97-es számú mezt fogja viselni. 

"Kovácsik Ádám sajnálatos sérülése miatt reagálnunk kellett a kapusposzton kialakult helyzetre. Emil Rockov és Kovács Dániel remek kapusok és ki kell emelnem, hogy Dala Martin személyében ugyan van egy rendkívül tehetséges, 2004-es születésű, az utánpótlás-válogatott keretben is szereplő kapusunk is, de egy 16 esztendős hálóőrrel nem vághatunk neki az előttünk álló sűrű tavaszi szezonnak, ezért a román utánpótlás-válogatott Tordai Árpádot vettük kölcsön vételi opcióval. Azért volt erre szükség, hogy ne kerülhessünk kellemetlen helyzetbe egy esetleges újabb sérülés vagy eltiltás miatt" – fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató.  

Tordai Árpád átigazolása január 15-e után, az átigazolási ablak nyitását követően válik hivatalossá, de az FC Viitorul engedélyével már nálunk kezdte a felkészülést és a horvátországi edzőtáborba is elutazott a csapattal.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC