Vidi: meg kell műteni az Izland elleni meccs egyik hősét

Többen is sérültek.

Forrás: Réti Zsolt

A MOL Fehérvár közleménye:

"Több válogatott játékosunk - Nego Loic, Visar Musliu, Kovács István és Kovácsik Ádám -, valamint Evandro is sérüléssel bajlódik, az ő állapotukról adott helyzetjelentést Dr. Kovács Tibor csapatorvos.

"Nego Loic a Paks elleni bajnokit bár végigjátszotta, a hajrában megsérült. Az elvégzett képalkotó vizsgálatok az artroszkópos beavatkozás szükségességét igazolták. Pénteken kerül sor a műtétre, a rehabilitáció menetéről ezt követően tudunk nyilatkozni. Visar Musliut a Puskás Akadémia elleni mérkőzés 71. percében kellett lecserélni, mindannyian megijedtünk, hogy komolyabb a probléma, de szerencsére alacsonyabb fokozatú izomsérülést szenvedett "csak", ami azt jelenti, hogy a megfelelő gyógyszeres kezelés és fizikoterápia alkalmazása mellett a téli felkészülést már rendben el fogja tudni kezdeni. A korábban műtött Evandro és Kovácsik Ádám a rehabilitáció felszálló ágában vannak, tehát egyre több terhelést kapnak, már mankó nélkül is terhelik a műtött végtagot, mindkettejük felépülése a tervek szerint alakul. Ahogy Kovács Istváné is, úgy számolunk, hogy középpályásunk az edzőtáborban már teljes értékű munkát végezhet, tehát a többiekkel együtt kezdi meg a felkészülést" - nyilatkozta Dr. Kovács Tibor."

Köztudott, hogy Nego az Izland elleni mérkőzésen gólt szerzett, így kulcsszerepet vállalt a magyar válogatott 2-1-es sikeréből. A győzelemnek köszönhetően a mieink szerepelhetnek a 2021-es Európa-bajnokságon. 

A második helyen álló MOL Fehérvár pénteken a Kisvárdát látja vendégül. 
 

Legfrissebb híreink