nb1.hu

Vidi: más játékot ígér Carrillo, mint amilyen Nikolicsnál volt

Csak ebben a szellemben képes felkészíteni a csapatát.

Mint ismeretes, a hét elején menesztett Marko Nikolics helyett Joan Carrillo lett újra a Mol Fehérvár FC szakvezetője. A Vidi ma a DVTK otthonában lép pályára, a vendégek mestere, Feczkó Tamás eltiltás miatt nem lehet majd ott a kispadon.

A Vidinek nyernie kell, ám nem lesz könnyű dolga, mert a Diósgyőr, pláne hazai közönség előtt, mindenkire veszélyes, formáját viszont az is mutatja, hogy legutóbb az Újpestet verte idegenben 2-0-ra.

Nikolics egyik védjegye volt, hogy stabilan védekezett a fehérvári alakulat, Carrillo ezzel szemben amondó, hogy a támadásokra kívánja helyezni a hangsúlyt.

 

"Ismerem a DVTK játékát, hiszen követtem a magyar bajnokságot korábban is, természetesen megnéztük a felvételeket is róluk. Azt általánosságban mondhatom, hogy minden ellenfelünknek jár a tisztelet, ugyanakkor mindenki ellen a győzelemre igyekszünk felkészíteni a Vidit! Így vagyok beállítva, nem tudom döntetlenre készíteni a csapatot egy-egy meccs előtt, ezt az offenzív mentalitást hangsúlyozom a csapatnak a kinevezésem utáni első másodperctől kezdve. Szerintem ugyanis meccseket nyerni támadással lehet, a Viditől pedig győzelmet várnak el minden találkozón. Visszatérve a Diósgyőr játékára, szerintem sokat lépett előre a gárda az elmúlt néhány mérkőzés alatt. Gyorsan igyekeznek meghúzni a széleket, nagyon sokan érkeznek a beadásokra, az érkezők pedig felveszik a megfelelő támadó pozíciót. Emellett jól működik náluk a védekezésből támadásba való átmenet is. Ezekre készülni kell és persze még sok minden másra is, de azokról csak a játékosaimnak beszéltem a felkészítés alatt. Sok nézőre és jó hangulatra számítok Diósgyőrben, érthető módon pedig győzelemmel szeretnénk zárni az első hetünket” – mondta a DVTK elleni találkozó előtt a Vidi honlapjának, Joan Carrillo.

 

FRISSÍTÉS: 11.08: DVTK: Feczkó elárulta: másik felfogást alkalmazó Vidire készülnek. Sérülések nehezítik a védelem összeállítását – részletek a linkre kattintva érhetőek el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC