nb1.hu

Vidi-Loki: a Fradi előtt

Probléma az aranymeccs előtt.

Az év mérkőzésére készül a Vidi a bajnokságban, hiszen a második fehérváriak szombaton az éllovas FTC vendégei lesznek. Ha Marko Nikolics csapata nem nyer, akkor a Ferencváros gyakorlatilag bajnoknak lesz tekinthető. 
 
Egy ilyen fontos mérkőzésre elengedhetetlen lenne a nyugodt, problémamentes felkészülés, ami a Vidinek nem biztos, hogy megadatik, mert ma este a Magyar Kupa elődöntőjének az első meccsét kell lejátszania a DVSC ellen. A fehérváriaknak legalább annyi szerencséjük van, hogy hazai környezetben léphetnek pályára, így az utazás viszontagságaitól megkímélhetik magukat.
 
Ezt leszámítva viszont nem biztos, hogy jól jártak, mert az a DVSC lesz az ellenfelük, mely a bajnokságban még harcban van a dobogóért, igaz, idegenben egyáltalán nem vitézkedik a tavasszal. Viszont, az elmúlt másfél évtizedben még a Vidinél is eredményesebben szerepelt a bajnokságban és a kupában.
 

Marko Nikolics, a fehérváriak edzője is megemlítette a Loki érdemeit, de fontos hangsúlyozni, hogy a kortárs érdemeit:
 
„Az utolsó hazai kupamérkőzés következik, természetesen mindent megteszünk azért, hogy május végén ott legyünk majd a döntőben is. A finálé előtt még két kemény mérkőzés áll előttünk a DVSC ellen. A debreceniek elleni előző bajnoki jól sikerült, az azonban már a múlt, egy új futballtörténet kezdődik ma este Sóstón. A játékosok az Újpest elleni, szombati bajnokin is bizonyították, hogy igazi harcosok, sokkal több mérkőzést játszottunk, mint a többi magyar együttes ebben a szezonban, de így is csapatként megyünk tovább előre a céljainkért. Az elmúlt 12 tétmérkőzésen 11 győzelmet és egy döntetlent számlálunk, bízom benne, hogy a Debrecen elleni meccs után tovább hosszabbodik ez a remek sorozat".
 
A Loki mér hétfőn elindult a mérkőzés helyszínére, amit ebben a szezonban már kétszer megtett. A debreceniek március 30-án 2-1-re kaptak ki Fehérváron, augusztus 10-én viszont 1-1-et játszottak.  A harmadik bajnokin viszont november 25-én, hazai pályán zakóztak 1-0-ra, így a 2018/19-es szezonban még nem győztek a fehérváriak ellen.
 

Herczeg András, a Loki trénere is megemlítette az előző találkozókat a haon.hu-nak adott nyilatkozatában:
 
„Ebben a szezonban háromszor találkoztunk a Vidivel, és mind a három összecsapáson „jól néztünk ki”. A játékunk rendben volt, de egy iksz mellett két vereség a mérlegünk ezeken a meccseken. A székesfehérvári gárda nagyon komoly játékerőt képvisel, és mindenki a házigazdákat tartja esélyesnek. Ám a játékosok mindent meg fognak tenni azért, hogy számunkra kedvező eredmény szülessen. A srácok nagyon szeretnének kupadöntőt játszani, ezért fognak küzdeni, hogy ez miként sikerül, kiderül a párharc során. Az lenne a jó, ha kedden nem kapnánk ki a piros-kékektől úgy, hogy szereznénk gólt idegenben. Az, hogy ez mire lenne elegendő a két meccs alapján, majd eldől.”
 
A mérkőzés 18 órakor kezdődik.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC