Vidi: Kovács István NB II-es klubhoz igazolt - reakciók

Hivatalos bejelentés.

Forrás: eto.hu

AZ NB II-BEN SZEREPLŐ GYŐR BEJELENTÉSE:

"Rutinos, válogatott középpályással erősödött az ETO FC NB II-es labdarúgócsapatának kerete. A 30 esztendős Kovács István a MOL Fehérvár FC gárdájától érkezik, és 1 éves szerződést kötött klubunkkal.

A technikás középpályás profi pályafutása szülővárosában, Szombathelyen indult az Illés Akadémián. Az NB I-ben 2009-ben, éppen az ETO ellen mutatkozott be. A Haladásból Fehérvárra vezetett az útja, ahol 2012 óta szerepelt, és kétszer nyert bajnokságot, illetve egyszer-egyszer Magyar Kupát, Magyar Szuperkupát, illetve Ligakupát. Miután végig járta a szamárlétrát az utánpótlásválogatottakban, a felnőttek között 2013-ban mutatkozott be nemzeti színekben. A játékostól sokat vár a szakmai stáb, és Kovács is pozitív a jövőjével kapcsolatban, bízik benne, hogy eredményes játékával hozzá tudja segíteni az ETO-t, hogy minél jobb eredményt érjen el.

- Érdekes az élet, egyszer már majdnem az ETO labdarúgója lettem a 2011/2012-es szezonban, de végül a Fehérvárhoz vezetett az utam, ahol szép tíz és fél évet töltöttem – mondta Kovács István. – Most, több mint egy évtizeddel később megérkeztem Győrbe. Mind az utánpótlásban, mind a felnőtt mezőnyben sokszor jártam az ETO Stadionban, sőt, életem első nagy focimeccsét is itt láttam, a régi stadionban, 2000 nyarán, a Dunaferr játszott BL selejtezőt a Rosenborggal. Nagyon szerettem a fehérvári éveimet, de úgy érzem, kellett most ez a váltás, az ETO pedig már régóta szeretett volna megszerezni. Nagyon szimpatikus volt, hogy nem csak pozícióra akartak igazolni, hanem személy szerint engem szerettek volna a csapatban tudni. Az átigazolásom sikeressége ezek után már csak rajtam múlik, igyekszem, hogy maradandót alkothassak ETO-játékosként. Szeretném bebizonyítani, hogy nem lehet engem leírni, és még 30 évesen is van bennem tettvágy, hogy megmutassam, nekem is és az ETO-nak is az NB I-ben a helye. Hogy ez mikor sikerül, az sok tényezős, de én egészséges sportemberként minden mérkőzésre úgy megyek fel, hogy szeretnék nyerni, bárki is az ellenfél.

Mihalecz István is elégedett új igazolásunkkal.

- Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk, Kokó igazolásával mérföldkőhöz érkezett a csapat – mondta Mihalecz István sportigazgató. – Vele egy személyben érvényesült a „nevet a szurkolóknak, csapatjátékost a csapatnak” kritérium."

FRISSÍTÉS:

10.12:

Legfrissebb híreink