nb1.hu

Vidi: kölcsönadták a kapust

Hivatalos bejelentés.

A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kovácsik Ádám egy évig kölcsönben az NB II-es Gyirmót együtteséhez kerül. 

ÍME, FEHÉRVÁRIAK BEJELENTÉSE:

“Bajnok, kupagyőztes és válogatott kapusunk egy évig Győrben folytatja pályafutását.
A két klub csütörtöki megállapodásának értelmében kölcsönben az NB II-es ETO FC Győr együttesében folytatja pályafutását Kovácsik Ádám.
Kovácsik Ádám 2018-ban első számú kapusunkként nagy szerepet vállalt a Vidi harmadik NB I-es bajnoki címében. 2016-ban, 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban ezüstérmet, 2021-ben bronzérmet, 2019-ben Magyar Kupát, 2021-ben kupaezüstöt nyert. 2018-ban az Európa Liga csoportkörébe jutott csapatunkkal.

A felnőtt válogatottban 2017-ben mutatkozott be, amivel ő lett klubunk történetének 51. válogatott játékosa. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) 2017-ben és 2018-ban is a szezon legjobb kapusának választotta meg és bekerült az idény álomcsapatába is. Összesen 195 tétmérkőzésen állt a kapuban Vidi-mezben, 76-szor érintetlen maradt a hálója, ennél többször (100 alkalommal) csak a legendás Disztl Péter óvta meg a góltól kapunkat.

Ádám a sikerek során számos bravúrral járult hozzá a remek eredményekhez, a 2018-as, bajnoki címmel végződő tavasz során 13 bajnokin mindössze négy gólt kapott, tizenegyes statisztikái pedig egészen kiválóak, hiszen 19 büntetőből csak 12-szer voltak eredményesek vele szemben az ellenfelek.
Ádámnak köszönjük szépen a klubért végzett munkáját, kölcsönjátékához sok sikert kívánunk!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC