nb1.hu

Vidi-Kisvárda: Boris dicshimnuszt zengett, Révész gratulált – reakciók

Mindketten kiemelték a magyar válogatott játékost.

A Vidi szombaton őrületes meccsen győzte le a Kisvárdát. A Várda a meccs elején háromgólos előnyre tett szert, de a fehérváriak fordítani tudtak, és végül 5-3-ra nyertek:

Nézzük, a két vezetőedző hogyan értékelt a lefújás után:

Michael Boris: "Volt egy tervünk, de láttuk, mire képes a Kisvárda. Jól tudnak kontrázni, jók a hosszú indításaik, és az első tíz percben ennek megfelelően is játszottak, három gólt szereztek, amihez gratulálunk! Ekkor nem védekeztünk jól, de azt is látjuk, hogy ezek után hogyan reagáltunk erre az eredményre. Csapatként fejlődtünk, egymásért küzdöttünk, elvégeztük a csúnya munkát is, amit kevesen látnak, és nagyon szépen visszajöttünk 0-3 után. Boldogok vagyunk, büszkék vagyunk, ez az igazi csapatszellem! 0-3 után először azt gondoltam, hogy talán változtatni kellene, aztán egymásra néztünk a stáb többi tagjával, hogy mi legyen, de hittünk a stílusunkban és ebben a játékban, így vártunk. Persze, lehetne váltani ilyenkor 4-4-2-re, de akkor sem biztos, hogy sok minden változna. Tudtuk, hogy teret kell teremtenünk, ezért is volt a kezdettől fogva az az elképzelésünk, hogy Hangyán és Negon keresztül játszunk, hiszen tudtuk, hogy a Kisvárda mennyire emberfogásra játszik, illetve ebből alakult ki az, hogy Funsho és Kodro pedig mélyebben visszalép a középpályára. Tizenkét perc után már 0-3 volt az eredmény, nyilván nem ez volt a terv, de úgy döntöttünk, hogy várunk a szünetig és továbbra is hittünk magunkban. Megmutattuk, mi történik akkor, ha egy csapat akar és hisz magában. A Budafok és az NB III-ban szereplő második csapatunk ellen játszottunk felkészülési mérkőzéseket, a két meccsen összesen 25 nagy helyzetünk volt, de csak 2-1-re illetve 1-0-ra tudtunk nyerni. Most is sok helyzetünk volt, ezeket ezúttal ki is tudtuk használni, ennek nagyon örülök. Visszatért a hitünk, ez a legfontosabb, ugyanakkor ez egy nagyon szép eredmény, nem tudom hányszor fordult elő ehhez hasonló fordítás a futballban. A második csapatnak hatalmas köszönettel tartozunk, azért is, mert játszhattunk ellenük, és azért is, mert adtak 5 játékost a gyakorlásokra, így 20 emberes edzéseket tudtunk tartani a válogatott szünetben is"

Révész Attila: "Változatos mérkőzést játszottunk, ahol megérdemelten nyertek a hazaiak. Ragyogóan kezdtük a találkozót, 3 gólt is szereztünk az első 12 percben. Számítottunk a Vidi felállására és játékára, de a mérkőzés elején megtaláltuk az ellenszert. 0-3 után nem sikerült jól megoldanunk a védekezést, Nego többször is a védők mögé került, ez mutatta a hiányosságainkat. A támadó szellemű játékosaink nem igazán akartak védekezni, kissé talán fegyelmezetlenek voltak. Legalább 5-10 percet ki kellett volna bírnunk kapott gól nélkül. Nagy területeket hagytunk szabadon a középpályán, rosszul helyezkedtünk, sajnos lassan mentek át a kispadról az üzenetek a játékosoknak. Sajnos több olyan játékosunk is volt, akik mostanában nem sokat játszottak, így nem voltak jó cseréink, ez döntötte el a találkozót, ha mindenki rendelkezésre állt volna, felvehettük volna a versenyt a Vidivel, de ez így nem sikerült, gratulálunk a hazaiaknak!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC