nb1.hu

Vidi: kiderült, ki lesz a vezetőedző az új idényben – reakció

Az átigazolási tervekről is beszélt a sportigazgató.

Az nb1.hu pénteken jelezte, hogy a következő szezonban is minden bizonnyal Michael Boris fogja irányítani a Vidit.

A fehérváriak szombaton egy közleményt adtak ki, amiből kiderül, hogy marad Boris. Íme a bejelentés:

"A klub és Michael Boris megegyezése alapján a német szakember irányítja a Vidi első csapatát a következő szezonban is.

"Michael Boris nehéz helyzetben ült le a kispadra, de irányításával a szezon végére magára talált a csapat, egy hosszú veretlenségi sorozattal elértük a minimális célt, elindulhatunk a nemzetközi porondon. Azt várjuk a szakmai stábtól, hogy folytassák a tavasszal már megkezdett építkezést, egy jó felkészüléssel az együttes tovább fejlődjön és eredményesebb legyen a következő szezonban" – nyilatkozta sportigazgatónk, Sallói István.

„Tudjuk, hogy szurkolóink várják a híreket a játékoskerettel kapcsolatban is, de klubunk, ahogy eddig is, csak akkor nyilatkozik, ha konkrétumot tudunk bejelenteni. Természetesen a háttérben zajlanak az egyeztetések, de a válogatott mérkőzések miatt sajnos lassabban haladnak a tárgyalások. Minden csapatrészbe tervezünk erősítést, öt-hat olyan minőségi játékos leigazolását tervezzük, akik segíthetnek a céljaink elérésében” – tette hozzá “Salec”.

A keret tagjai szombat reggel találkoztak először a szünetet követően, majd az egyéni felméréseket követően az első edzésre június 13-án, hétfőn kerül sor, július 3. és július 15. között pedig Ausztriában készül majd a csapat az Európa Konferencia Liga 2. selejtezőkörére és a bajnokságra. Az EKL-ben várhatóan július 21-én és július 28-án lépünk majd pályára, az UEFA június 15-én tartja a sorsolást, az OTP Bank Liga 2022/2023-as szezonja július utolsó hétvégéjén kezdődik."

Nemrég beszámoltunk arról is, hogy a MOL Fehérvár megkezdte a felkészülést. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC