nb1.hu

Vidi-Fenerbahce: pozitívumok és Szalai Attila öröme – reakciók

Boris elmondta, min kell dolgozniuk a fehérváriaknak.

Kedd este az NB1.HU is beszámolt arról, hogy a Vidi felkészülési meccset játszott a Fenerbahce csapatával. A meccset a török gárda nyerte meg 3-0-ra.

A lefújás után Michael Boris így nyilatkozott a fehérvári klubhonlapnak:

"Az első húsz percben jól védekeztünk és helyzeteket is sikerült kialakítanunk, ezt követően az ellenfél megtalálta a réseket a játékosaink között és dominálni tudtak mezőnyben. A második játékrész hasonlóan kezdődött, kompaktan játszottunk, jól védekeztünk és voltak helyzeteink is, a hajrában azonban már nem sikerült lehetőségeket kialakítanunk a Fener kapuja előtt. Dolgoznunk kell azon, hogy több párharcot nyerjünk meg és az utolsó passzaink is pontosabbak legyenek, de ez ilyenkor természetes, ezért vagyunk az edzőtáborban. Pozitívum, hogy egy Fenerbahce ellen is kialakítottunk több helyzetet, de a jövőben ehhez az eredménynek is társulnia kell majd" – fogalmazott a MOL Fehérvár vezetőedzője.

A Vidi hivatalos oldala Szalai Attilát is megszólaltatta:

"Jó mérkőzést játszottunk, amely úgy érzem, mindkét csapat felkészülését eredményesen szolgálta. Lehetett érezni, hogy mindkét együttes intenzív edzésekből érkezett a meccsre, így a játékosok nem a legfrissebb állapotban voltak. Megvalósítottuk azokat a taktikai dolgokat, amiket az edzőnk kért, és az eredménnyel is elégedettek vagyunk. Jó érzés volt magyar csapat ellen pályára lépni, válogatottbeli csapattársaimmal találkozni, ráadásul Michael Borisszal, Preisinger Sándorral és Késedi Gáborral is dolgoztam együtt, valamint Sallói István sportigazgatót is ismerem korábbról. A Vidi ellen ráadásul édesapám miatt is mindig különleges érzés játszani, hiszen annak idején ő is futballozott Fehérváron" – mutatott rá a magyar válogatott védő.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC