Vidi erősítések: "Becsapnánk magunkat" – mondta Kovács Zoltán

Félévértékelőt adott a sportigazgató.

Forrás:

Félévértékelő interjút adott a klub honlapjának Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója. Kovács végigvette a gárda által elért és átélt sikereket és kijelentette, az El-csoportkörből a Chelsea mellett továbbjutó BATE nem jobb csapat, mint a fehérvári.
 
Kovács elmondta, január 7-én kezdik meg a felkészülést. Az erősítésekről szólva kijelentette, becsapnák magukat, ha azt mondanák, nekik nem kell erősíteniük, majd hozzátette, reméli, januárban lesznek bejelentenivalóik. 
 

Legfrissebb híreink